Kerekes György: Polgári társadalmunk a 17. században. Schirmer János 1625-1674 kassai kereskedő üzleti könyve alapján (Kassa. Wiko, 1940)
Üzleti árui - Női ruházkodás
ban selyemből, bársonyból is. Aranyfonállal átszőtt selyemszövetből is, melyet vont aranynak neveztek. Ebből szoknyát is készítettek. Bélésül finom színes anyagot is használtak pl. vörös, világos atlaszt. A dolmányt szalag (galand) szegés, csatt, horog, zsinór, sujtás és gomb díszítette. A gombot arany-ezüst lemezből ötvösök készítették. Arany-ezüst selyem fonalból gombkötők. Az uri házak saját gombkötőket tartottak, kiknek az akkori ruhadivatban nagy szerepők volt (vitézkötés). Megrendelésnél a dolmány elkészítéséért 40 pénzt, vagyis 1 frt 25 dénárt kellett fizetni, de ha díszes volt, 4 frtot is. A dolmányhoz tartozott az öv is, melyet a csipő fölött a derékra öveztek. Lehetett zsinór, szőr, selyem és érc öv. Gombkötő készítette. Az őv egy fajtája volt a párta őv, amelyet ne tévesszünk össze az asszonyok fejére való pártával. A párta-öv keményebb anyagból, ezüst-aranyból, ércből készült, nők-férfiak viselték. Mentét készítettek atlaszból, tafotából (selyemszövetből), kamukából (damaszt-féle szövetből) gránátból (gránátalma mintával, híres velencei posztó), angliai posztóból. NÖI RUHÁK. A női ruházkodásban már a XVI. és XVII. században a divat és fényűzés uralkodik. Hain Miklós lőcsei nagykereskedő leltárában (1625) a drágább női ruhakelmékből van: 11 6) bársony: luccai (luckeser), genuai, modenai; atlasz: florenci, genuai damaszt: genuai, luccai tafota: egyszerű, dupla mohar: török, perzsa bagazia: török Olcsóbb posztók: tsamblott (csemlet teveszőrrel kevert selyemszöposztó: morvai-, freybergi-, tescheni-, tatárkelme vet), mohar, pomasin. Cselédeknek angol, holland posztót, korona rását nem volt szabad viselniök. A tafotát, damasztot, atlaszt, bársonyt pedig csak a vagyonosabbak szerezhették meg. Női ruhák voltak a szoknya, amelybe a derék és a váll is tartozott s a mellet is tartotta. Ezeket a XVI. századig ugyanazon anyagból, de ettől kezdve más kelméből is készítették s odavarrták a szoknyához. Pár évtized múlva azonban külön darabbá lett. A szoknya oly hosszú volt, hogy a cipőt is tali a) Demkó Kálmán: A felsőmagyarországi városok életéből a XVI. és XVII. században 265—266. lap. 155
