Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

van ennek a városnak. Kazinczy lángoló sorát be­téve tudja, hogy Pozsony előtt „ujjára nyomott csók­kal illeté" a földet. Hallott nyilván B a 11 u s Pál­ról 1 is, a városi tanácsosról, akinek egyébként saját szőlője van, s háza, ő írja a legérdekesebb könyvet Pozsonyról, s egy pohár borra vendégül látja az író­kat. Nem nála lakott-e hónapszámra ingyen egy kó­borló magyar festőművész: Kisfaludy Károly? Szerencsét hoz ez a város annak, aki fiává szegődik. Ott jár a rimaszombati Ferenczy István, a szob­rász, kéri az országgyűlést, tegye lehetővé, hogy Po­zsonyban szobrásziskolát nyisson. Azt ugyan nem te­szik lehetővé, de Kölcsey sürgetésére mégis megbízzák egy Kazinczy-emlékmű elkészítésével. Sopronban me­sélték neki, mikor pajtásai polgári ruhába bujtatták s úgy osont el egy fiatal zongoraművész, Liszt Fe­renc hangversenyére, hogy ez is ott kezdte, Pozsony­ban; kilencéves korában, első hangversenyén dőlt el a sorsa, ahogy mondani szokás. S akiről most ország­szerte beszélnek, Kossuth Lajos, ugyancsak Po­zsonyból jött fel Pestre, mint kész politikai író. Róla mondják, ismeretlen vidéki ügyvéd volt, mikor Po­zsonyban, az országgyűlésen, észreveszik. Egy város, amely kiröpíti az alkotó és cselekvő lelkeket. Éppen ilyet keres ő is. Iskolái országszerte híresek. Német szóra odajárnak a magyar cserediákok. S az evangélikus líceum? Ennél aztán igazán nincs fényesebb tanintézet az or­szágban. Aszódi tanára, Korén István, nem azzal büszkélkedett-e mindig, hogy pozsonyi licista volt? S keresztapja, Martiny Károly, a kiskőrösi lelkész, io

Next

/
Oldalképek
Tartalom