Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)
A „Távolból" ezt az egyszerű érzelmet egyszerű szókkal fejezi ki. Petőfinek első költeménye ez, amelyben önnön magát így tudja nézni, szinte idegenül, mint egy más embert. Nincs egyetlen jelzője, melyet mesterkéltnek vagy túlzónak találnánk. A költő teljesen saját ihletét követte. „A rég várakozó műösztön saját anyagára lelt" — írja Horváth János. 6 8 Megmérte az embereket és a világot s könnyűnek találta. Egyedül van, haza kéne mennie, de nem mehet, dolga van a világban, bárminő akadályok is keresztezzék útját. Egy hosszú vándorút végén feljutott oda, ahol „csillogó reményt" látott, s íme: „száz tövis" és „nyomor" lett belőle. Pozsony külső formái elhamvadtak, a „Távolból" csak azt adja „az érzések mesteri adagolásával", mint Illyés Gyula 6 9 írja, ami tömény tapasztalat, nem egy kis tér és kis idő élménye, hanem létünk summája. A „Távolból" előtt nincs a költő alkotásai közt ilyen teljes költemény. Ezért nemcsak jelentős alkotása ez a költőnek, hanem az első igazi Petőfi-költemény. A költő maga is tudta a vers jelentőségét. B a jz a tanácsára idegen keretbe szorította mondanivalóját, de annak bensőségét a forma nem rontja. Verseinek első, magarendezte gyűjteményes kiadásában, az ,évek szerint tagolt szakaszokban, az 1843. évit a „T á v o 1 b ó 1" vezeti be. A költeményhez szorosan hozzátartozik a levél, amely Bajzának szól s amelyhez a kéziratot csatolta a költő. Pozsonyi életéről senkinek sem mondott anynyit, mint az iránta atyai szeretettel viselkedő Bajza Józsefnek. íme a levél: 74
