Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)

miatt panaszkodik. A kérést azzal indokolja, hogy a reformkori országgyűlések olyan terheket róttak a városra, amelyeket azóta is képtelen lerázni. Mert többek közt sem a király, sem a hadikincstár nem kárpótolta az országgyűlés idejére lényegesen megszaporított helyőrség és tisztikar eltartásáért.

46 Amennyire keseregtek a fösvény háztulajdonosok az országgyűlések miatt, annyira örültek ezeknek a város többi lakói, főleg a kereskedők, iparosok, vendégfogadósok. Úgy várták, mint a tenger dagályát a kikötőben. 1843-ban pedig olyan előkészületeket tettek az országgyűlés méltó fogadására, mint soha azelőtt. Bevezetik az utcaöntöző „vizes szekereket", kifestik a házakat, söpörnek jobbra-balra. A ligeti parkot a polgármester olyan széppé varázsolja, hogy Vah o t Imre, a pesti „Regélő"-be írt pozsonyi beszámolójában ezt mondja: „E tündéri kert oly gyönyörű, hogy közönséges nyelven és névvel nevezni sem lehet." Az utcai lámpák számát megduplázzák. A pozsonyi lakosság ruhát vált, ünneplőjébe bújik, kivasalva, kalaplengetve áll az utcán. „A német szőlőmívesek is magyar ruhát hordanak s a tót köznép atillaforma sötétkék kratkát és magyaros nadrágot visel" — írja Vahot.

4' A „Hírnök" duplára emeli oldalszámát. Vahot még aláhúzza az érdekességek közül a dióspatkót, a kétszersültet és a „szép zsidó hölgyeket". Több most a mulatóhely Pozsonyban, mint hazánk bármely más városában. Megnyitotta kapuit mind a német, mind a magyar színház, hangversenyeket rendeznek, cirkusz, bábszínház, panop45