Szalatnai Rezső: Petőfi Pozsonyban (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1954)
rendelkeztek. Volt olyan nagy szoba, amit az egyház tartott fenn és takarított, a szegényeknek és jó előmenetelűeknek. A líceumnak jó híre volt az országban. Száz évvel előbb Bél Mátyás volt az igazgatója; a komoly tudományosság s a puritanizmus hagyománya egyként körüllengte az ő évei óta ezt az iskolát. Tanárai szabadelvűséget és felvilágosultságot képviseltek. 3 3 Ezért szívesen keresték fel nem csupán magyarok, hanem szlovák, német, román és szerb diákok is, egész Magyarország területéről. Ekkor még szokás volt, hogy nyáron, mikor a líceumot elhagyták, a Dunaparton fedett tutajt csináltattak maguknak az alföldiek. Ezt aztán Pesten jó pénzért eladták; onnan már kiki szekéren ment haza, északra, vagy délre, értük jöttek a pesti vásárra menő szülők vagy földiek. Pozsonyban még kapitánvt is választottak, az jelt adott, s a diákokkal és cókmókjukkal megrakott alkalmatosság elindult a Dunán. A4agyarok, szlovákok, németek, szerbek siettek haza, szülőhelyükre s ezt a nótát harsogták a vár felé: Isten hozzád hát, Pozsony, Isten hozzád, habzó ser, Hozzátok is társaink, Kikhez szívünk holtig ver. Ilyen diáktársaságba cseppent bele a költő. 3 4 Láthatta, nemcsak magyar önképzőkör van a líceumban, hanem szlovák, német, sőt szerb is. Elég az hozzá, hogy a Burg lakói maguknak követelték híresülő pajtásukat, akinek akkor még jóformán csak ők előle30