„Öreg diák múltba néz!” (Budapest. Rozsnyói Öreg Diákok Szövetsége, 1927)

A rozsnyói katholikus főgimnázium története

egyre látogatottabbak lettek. A latin iskola 1690-ig csak három osztályból, az I., II. és III. grammatikából állott, amelyekben a jezsuita magistereken kívül a szükséghez képest néha egy-egy világi tanár is tanított. Ekkor nyitották meg a IV. osztályt, a poézist, és csak jó sokára, 1763-ban a studia inferiora legfelsőbb osztályát, a retorikát, amely Matheidesz János, szepesi kanonok bőkezűségének köszönhette létét. A tanítás serény és eredményes munkáját itt is megzavarták Thököly és II. Rákóczi Ferenc szabadságharcai, amikor a jezsuitáknak hosszabb-rövidebb időre el kellett hagyniok otthonukat és működési helyöket. Legtovább szünetelt a tanítás Rákóczi Ferenc idejében, amikor 1705-től 1714-ig zárva voltak kapui. A jezsuita rend és az iskola megszilárdulásához nagyban hozzájárult gróf Koháry István országbíró, amidőn 4000 frt készpénzen felül még a henczkói és lengvárdi birtokrészeket is a rendnek adományozta, amelyet a gyöngyösi háznak és iskolának bőkezű támogatásával már előbb is segélyezett. Nem utolsó törekvése volt a rendnek az iskolák mellé konviktust, nevelőintézetet is állítani, mert nagyon jól tudta ennek nevelő hatását értékelni. Volt ilyen a lőcsei latin iskola mellett; sőt Besztercebányán is tervbe vették egynek a felállítását, amidőn Baranyay Mátyás, polomkai (Gömör m.) plébános, 5000 frtnyi alaptőkével alapját vetette meg a rozsnyói konviktusnak, amely 1768-ban az időközben felépült rendházban nyert elhelyezést. 1773-ban megszűnt a jezsuiták itteni működése, amely 117 évre terjedt ki. A rend nagyban hozzájárult a vidék műveltségének az emeléséhez. Több jeles tagja működött itt úgy az egyházi, mint a nevelő-tanítási téren, akik közül csak Pray Györgyöt, a jeles történetírót (1755-ben) és Szentiványi Istvánt (1758-ban) említ^•10