Nyitrai fejfák (Nyitra. Lőwy Antal és Fiai, 1940)

A rudnoi csodaorvos

III. Szinnyei József, a jeles magyar tudós, a Nemzeti Múzeum volt igazgatója gyermekkorában meglátogatta Madva Ferenc rudnoi plébá­nost. 1844-ben, tehát majdnem száz év előtt járt Rudnon. Amikor visz­szaemlékezéseit 1905-ben megírta, még teljesen frissen állt előtte a gyermekkori kirándulás a híres csodaorvoshoz. Szinnyei akkor rokonai­nál Komáromban lakott, onnan tette meg az utat Nitrán át Rudnora, — kocsin. És most átadjuk a szót Szinnyeinek. * Kocsinkon (Gisztl nevű, komáromi ismerősömön kívül) még ketten utaztak, Podhradszky gombkötő, ki nagyot hallott és Mikosné, Gisztl sógornéja, előttünk pedig egy hintóban nőtársaság volt, kik szintén ve­lünk tartottak. Ezeket az állomásokon rendesen elértük, ők ilyenkor elő­vették kávémasinájukat és kávét főztek a magukkal hozott készletből. Nitrát elhagyva, következtek a regényes tájak : erdőségek, meredek hegyi utak és völgyek. Fölöttünk a nagy sziklák agyonzúzással fenye­gettek, mellettünk jobbra a sövénykerítés dacára rémített a tátongó mélység, azért minden zökkenést női sikoltás kísért. Az emberek általában barátságosak voltak hozzánk és az utat szí­vesen megmutatták. Végre utazásunk harmadik estéjén megérkeztünk Rudnora, mely Nitra felsőbb tájékán mintegy katlanban fekszik. Sze­gényes és rút sárfészek, de a templomot, paplakot és egy zsidó korcs­mát (hová szálltunk) kivéve, a legnagyobb nyomorúság nézett ki az ab­lakon, melyen füst tódult ki és ha benéztünk azon, ökör tekintetével találkoztunk, mely felénk bámult. A korcsmában egyetlen nagy szoba állott az utasok rendelkezésére Ide vonultunk tehát, de már ez is tele volt mindenféle nemzetiségű nép­ijei. Legtöbb volt a lengyel, aztán német, zsidó, legkevesebb a magyar Midőn más vigasztalás nem találkozott számunkra, mint az alvás, meg­készítettük fekhelyeinket, azaz nagy mennyiségű szalmát terített a korcsmáros a padlóra és arra aztán lefeküdtünk. Másnap reggel Gisztl mindent elkövetett, hogy audienciát kapjunk a csodatevő doktornál. De már annyira el voltak foglalva a helyek, hogy reményünk se volt hozzáférhetni. A plébános éppen akkor tartotta szokott reggeli miséjét. Szeren­csére egy házra akadtunk, hol a füst nem ajtón jött ki, hanem a kémé­nyen. Ez volt a tanitó háza, csinos fehér kis ház, de csak egy szobával, ki volt szépen meszelve és a földje jól leverve. Hiába őgyelegtünk aznap a plébánián, ott már mindenki elfoglalta helyét, tolakodni pedig nem lehetett. 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom