Matula Antal: Népnevelés a csehszlovák köztársaságban (Bratislava. Kultúra, 1929)

A népnevelés módozatai

és gazdasági eszmények megvalósítására, melyekből aztán mindenki egyformán részesedik. A személyes, nemzeti, vallási vagy gazdasági individualitás magányossá teszi az egyes embert, vagy kisebb-nagyobb embercsoportokat, de a polgári együttérzés hasznos együttműködésre serkenti s hozza össze őket. A nemzet, mint természetes emberközösség, mely mint hatalmi tényező számba nem jöhet, nem kényszerítheti hozzátartozóit nyugodalmas munkára, rendre, fegyelemre, jogrendre s éppúg}' mint egy apa nem akarja kierőszakolni, hogy gyermekei engedelmeskie|djenek parancsának. Tökéletesebb és biztosítottabb együttéléshez az állam hatalmára van szükség, mely gondoskodik arról, hogy törvényeit végrehajtsák, a közigazgatás, mely a polgárok között a rendet fenntartja, simán follyék s a nemzetközi viszonyt ápolja. Az állampolgársági nevelést rendesen semleges nevelésnek nevezik és pedig azért, mert objektív, tárgyilagos, agitációs irányzatot nem követ és pártpolitikai, egyházi, vallásos céloktól távol áll. Előítélet nélküli életre nevel, nevelési mód, mely az embereket s a világot megismerni, érteni s felfogni tanítja. Megértésre tanítja az emberiséget. Nemes, erkölcsi eszmény, mély méltó ra

5 hogy munkatársa legyen mindenki, ki szeretetre képes. A vallásos nevelés a vallásos érzületből indul ki s az emberekből egy bizonyos vallásközösségnek öntudatos tagokat nevel. Ez lehet természetesen katolikus, evangélikus, orthodox stb. A szociális nevelés annak megismerésében gyökerezik, hogy az egyes néprétegeknek pl. parasztok, gyárimunkásoknak külön sajátos kultúrális szükségleteik, különböző szellemi érdekeik vannak, s melyekből kiindulva igen eredményes 27