Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Publicisztika és irodalomtudomány - Révész Bertalan: Csanda Sándor: Hidak sorsa

módon még ma is, a hazai magyar és szlovák marxista irodalomtörténészek között. Hogy még napjainkig is mennyire meddő és tudománytalan ez a vita, s mily méltatlanságot követtek el azok, akik a világszabadság e klasszikus nagyságú költőjét a „renegátság" és a „sovinizmus" vádjával illették — jól tükröztetik szerzőnk fejtegetései s konklúziói. Vajon kinek jutott eddig eszébe — kérdezhetnénk — még csak megkérdőjelezni is egy Puskin, egy Mickiewicz vagy akár Wolker és Hviezdoslav ... emberi s költői becsületességét, illetve nemzeti hovatartozását? ... jóllehet származásuk, ha más vonatkozásban is, hasonlóságot mutat Petőfiével. Közismert tény, hogy a nacionalista-soviniszta összeütközések, viszályok mindig a kölcsönös „nem ismerésből" fakadtak. Nos, éppen ezért csak támogatni tudjuk szerzőnk ama óhaját, mely szerint legfőbb ideje volna egy „szlovák vagy cseh nyelvű kiadványban a magyar irodalmat is bemutatni a csehszlovák olvasóknak" — mint ahogy Budapesten tették: a közelmúltban ugyanis két szerzőtől (Sziklay, Szalatnai) is megjelentették különkülön kiadványban is a szlovák irodalom történetét magyarul. Mert amint Szalatnai mondja nagyon helyesen egyik cikkében: „hidakat csak két oldalról, párhuzamosan lehet építeni, egyidőben, azonos tempóval" (Irodalmi Szemle, 1966/1). A kötet második részéről — melyben Csanda a csehszlovákiai magyar irodalom közel fél évszázadáról (1918tól napjainkig) próbál áttekintést adni — az a benyomásunk, hogy egészében nem éri el az első fejezet színvonalát, noha itt is találunk jól megírt tanulmányokat, illetőleg kifogástalan részleteket. Gondolunk itt elsősorban a harmincnyolc őszén véglegesen elhallgatott Forbáth Imre, a fasizmusnak fiatalon áldozatul esett Berkó Sándor, s az évtizedek óta hallgató Vozári Dezső költő sikeres portréira. Ezek az arcképvázlatok szinte a felfedezés erejével hatnak, hiszen a szerző a feledés homályából hozta őket felszínre, s tette őket közkinccsé; ezért egyúttal a szlovákiai magyar irodalomtörténet adósságának a törlesztését is jelentik. Ugyanezt teljesen már nem mondhatjuk el a következő Csanda-írásról, a lényegében egész irodalmunkat felölelő irodalomtörténeti vázlatról (Jegyzetek a csehszlovákiai magyar irodalomtörténethez). 491