Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Zalabai Zsigmond: Egy nemzedék erőpróbája (Fekete szél.Fiatal szlovákiai prózaírók antológiája)

tásokat támaszt ezzel a társadalomrajzzal szemben. A társadalmi háttér ugyanis nem csupán azt jelenti, hogy az egyén mögött közösségben és szervezett formában élő emberek tömege áll, akikkel a novellahősök ilyen vagy olyan formában kapcsolatba kerülnek, akikhez valamilyen — pozitív vagy negatív — módon viszonyulnak. Nem. A társadalmi háttérnek itt és most — esetünkben: közép-európai, csehszlovákiai, csehszlovákiai magyar, illetőleg huszadik századbeli — aspektusa is van, s e nagyobb távlatokat befogó nézőpontból ítélve meg az antológiát, még csak töredékes eredményeket találhatunk. Számomra e téren legizgalmasabb hozadék az a „regionális realizmus", amellyel Kovács Magda Gömör (Fejírírem, A gonosz asszony hagyatéka) és Bereck József Csallóköz színeit-hangjait-ízeit nemesíti irodalmi anyaggá. (Részben az utóbbi törekvéssel rokonító Wurczel Mikrokozmosza, is.) Az itt és a most aspektus imént felsorolt megvalósításain kívül e nézőpont a többi írásban nem érvényesül olyan mértékben, hogy azt lényegjegynek tarthatnánk. S ambivalencia — mégpedig elgondolkodtató ambivalencia — ez is. Fiataljaink lélektani érdeklődésében Duba Gyula „a szlovákiai magyar psziché értékelését" sejti. Űgy vélem —- egy-két kivételtől eltekintve —, „a szlovákiai magyar" jelző még nem állja meg a helyét. E minősítést inkább az utóbbi éveknek a Megtudtam, hogy élsztől a Szabadesésig ívelő regényvonulatával vagy Gál Sándor és Duba Gyula néhány novellájával kapcsolatban érzem jogosnak és indokoltnak. Röviden: a társadalmi háttér specifikus és megkülönböztető jegyeit hiányoljuk. Fiataljaink — a provinciálistól menekülve •— mintha a provinciából is kifutnának, mintha az általánosnak és a specifikusnak nem az egyesítésére, hanem a különválasztására törekednének. Pedig más — célravezetőbb — megoldás is kínálkozik. Illyést idézem: „Egyik legérdekesebb tünete az új, a huszadik század irodalmának az úgynevezett négritude irodalom. A néger írók szinte másról sem beszélnek, mint a saját részleges problémáikról. Ezek a problémák, noha csak a feketékre vonatkoznak, mégis az egész emberiségre tartoznak. így hát, ha valaki a magyar valóságot (és a szlovákiai magyar valóságot — Z. Zs.) nem madártávlatból akarja kifejezni, hanem a részleteiben, a ma lé426