Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve
Epika és dráma - Zalabai Zsigmond: Egy nemzedék erőpróbája (Fekete szél.Fiatal szlovákiai prózaírók antológiája)
azzá teszi az önvizsgálat őszintesége, az álarcok letépése, a férj-feleség közötti kapcsolat jó pszichológiai érzékkel bemutatott rajza s nem utolsósorban egy tipikus női (Kaffka Margit gondolatkörét idéző) probléma felvetése, a „fölösleges ember" (a nem dolgozó, csak a házasságban, de — elhidegülés folytán — már a házasságnak sem élő nő) portréjának megrajzolása. Ellentétes erővonalak feszítik ezt a novellát. Helén két kő között őrlődik, menekülne, de nem tud, nem bír, nem mer: „Előreengedi Jánost, mögötte biztonságosabb. Karjába kell kapaszkodnia, s az ő kijelölt útjain kell járnia, akkor nem érheti semmi, semmi szokatlan és kellemetlen nem történhet vele. Az ő útjain minden fényes. Nevetséges, hétköznapi tárgyakká válnak az éjszaka ijesztő rémképei. (...) — Gyere, törd át a falat!" — hangzik egy új, tevékenyebb, értelmesebb életforma hívása. „De Helén nem mozdul, ülve marad. Némán int a fejével, nem lehet." A kitörés tehát nem sikerül, Helén közönyösen-közömbösen beletörődik sorsába. De mennyire eltér ez a közöny az Emberevők fiú hősének világnegligáló közömbösségétől! Míg az utóbbi hideg aggyal és hideg szívvel, bábumerev arccal áll előttünk, addig Helén magatartását egy valódi, megszenvedett helyzet hozza magával. Kitörésre képtelen, erőtlen hős, de őszintesége szimpátiát ébreszt, esettsége gondolatokat indít el bennünk. S ezzel, úgy vélem, a novella teljesítette küldetését. Varga Imre neve alatt az Idősikátort olvashatjuk. Mint maga a cím, lényegében az egész írás is metafora. „Mit keres a múltam a jelenben, az elhangzott szavak, figyelmeztetések. Én felejteni akarom, még ha az életembe is kerül. (...) Szaladni kezdtem. Megelőzöm az életet, leülök, és — bevárom." így töpreng-tervezget a novella hőse. aki azonban — öniróniája legalábbis ezt sejteti — tudatában van annak, hogy az élet „megelőzése" lehetetlenség. A holnap helyett tehát marad a ma, a most, Varga hőse azonban nem az aktivitás, hanem a passzivitás jegyében éli át a jelent: létformája nem a tett, a még sikertelen voltában is „szimpatikusabb", mert gondolkodás- vagy katarziskiváltó akció, hanem a közömbösség — egyszerűen hagyja magát sodortatni azoktól az eseményektől, amelyekbe éppen belecsöppen. S ez az a pont, amelyen keresztül, mint szelepen a gőz, kiszivárog, elpárolog az 422