Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Zalabai Zsigmond: Egy nemzedék erőpróbája (Fekete szél.Fiatal szlovákiai prózaírók antológiája)

mert a legtöbb (összesen hét) írásából kiolvasható, elképzelést. Novellisztikája, Tőzsér Árpád találó megfigyelése szerint, Gelléri „tündéri realizmusával" mutat rokonságot. Talán nem tévedek, ha Gellérién kívül ide írom Tamási Áron nevét is, akinek az elbeszéléseiben — mint Féja Géza írja — „... a képzelet az élet kezét fogja, a forró, tapintható valóság természetes mozdulattal hajlik álomba". Hasonlóképpen tűnik át egymásba látomás és realitás Kovács Magda prózájában is. Stílusával, metaforáival, hasonlataival szinte verssé izzított, de hangulatában balladikus prózája tömör, egy-két szóval elmondható eseménymag köré épül, „Idegszálaimat, mint a húrokra akasztott súly, egyre jobban húzzák a terhes emlékek" — mondja az egyik novella hőse, s valóban, ezekben az írásokban gyermekriasztó vaj ákosasszonyok, börtönviselt apák és „gonosz asszonyok" emléke kísért. Az emlék újabb emléket szül, önvizsgálattá, meditációvá mélyül, novellái azonban ennek ellenére sem esnek szét. Kovács Magda jó érzékkel ügyel a szerkezet összefogottságára, a „szétfutó" motívumok a kellő pillanatban találkoznak, mint például a kettős — egy tündérmesei emelkedettségű és egy vaskos-reális — cselekményszálon futó Jaku nem hazudott című novellában, melyben a két történet érintkezési pontja még inkább kiemeli a feleségétől elhagyott cigány segédmunkás tragikumát, írásai egyébként — a Palócország levegőjét árasztó, meghitten emberi Fejírírem kivételével sötétek, de komor színeiken átüt a szebb, az emberibb élet utáni sóvárgás, a szabadulásvágy a Lujza utca 3. albérleti pincéjének sötétjéből a fényre, „amely egyre nőtt, dagadt, mint egy folyó, egy hosszú aranyfolyó, és csendesen ringatni kezdett. Elaludtam. Űgy aludtam el, kétoldalt lecsüngő kézzel, mintha egyenesen az égbe akarnék hajózni." Kövesdi János neve alatt két írást olvashatunk, s közülük a Rekviem nemcsak az antológia legterjedelmesebb, hanem egyúttal legigényesebb vállalkozása is. Űgy tűnik, Kövesdi a nagyobb lélegzetű elbeszélésformán, a szélesebb medrű és lassúbb folyású előadásmódon, az extenzívebb epikai világon belül otthonosabban mozog, mint a tömörebb, drámaibb novellaműfajban. (Ezt sejteti a kevésbé sikerült Ballada egy régi nyárról is.) Rekviemjében meglep az ábrázolt valóság hiteles atmoszférája, 420