Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Rácz Olivér: Lovicsek Béla: A csillagszemű asszony

a halálba menekülni, de sohasem sikerül, a végén tehát mégis visszamegy az urához, a kicsi fiához. Az ura természetesen minden különösebb lelki emóciók nélkül visszafogadja. Sok, túlságosan sok a regényben a váratlan deus ex machina is. A csillagszemű asszony első ízben csalja meg az urát az ura öccsével: pontosan ezalatt zuhan le a megrakott szekérről az ura, s majdnem halálát leli. A bűn és bűnhődés szintézisét az öreg Gaál próbálja megtalálni, aki akaratlanul tanúja volt a házasságtö­résnek, és most szörnyű fogadalmat tesz: hogy meg­mentse a nagyobbik fia becsületét, boldogságát, megöli a kisebbik fiát. A dolog csak azért nem sikerült, mert az író maga is megijedt ettől a megoldástól, szilvapálin­kával erősítgeti az öreget a tett elkövetése előtt, csak­hogy az öreg berúg, és mire az előkészített baltával a keze ügyében fölébred, a fiatalok már megszöktek. De vannak a regényben sokkal élesebb és sokkal megrendel­tebb deus ex machinák is. Kender Julis váltig kerülgeti az elhagyatott Gaál Jánost. Gaál János gerinces és kö­vetkezetes (kissé túlságosan is az), mindig visszautasítja az asszony közeledéseit. Végül azonban mégis hajlik a tulajdon vágyai szavára, éjszaka van, csöndes egymásra találás, már indul a csók is, amikor... mikor „váratla­nul nyílik az első szoba ajtaja, és Janika jelenik meg a küszöbön." Egy másik alkalommal: lakodalom van. A tánc és a bor hevében Kender Julis és Gaál János ismét egymásra találnak, már indulnának is az asszony lakása felé, mikor... mikor „Valaki váratlanul meg­kocogtatja János vállát". Ellik a Virág, a díjnyertes üsző, a szövetkezet elnökének ott a helye ilyenkor a te­hén mellett, s a végső idill ismét elmarad. (Fölösleges a regényt ilyen deus ex machinákkal bonyolítani, amikor egyrészt már tanúi voltunk Gaál János férfias, sőt már­már aszketizmusba hajló önmegtagadásának, hiszen már két ízben is visszautasította a felkínálkozó Kender Julist, másrészt tanúi voltunk annak is, hogy Gaál Jánosban a végén mégiscsak győzedelmeskedik a természetes ösz­tön szava, már maga sem nagyon bánná, ha Kender Julis próbálkozásai sikerrel járnának, végül pedig a továbbiak­ról amúgy is kitűnik, hogy „Lám, már azt pusmogják 384

Next

/
Oldalképek
Tartalom