Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Fábry Zoltán: Az igényesség műfaja (részletek)

tés és megemesztés pontosan tíz évig tartott. Ekkor je­lentek meg egymásután, mindenütt a háborús regények. Renn, Remarque, Arnold Zweig, Markovics Rodion ne­vei jelzik e folyamatot. De közvetlenül a háború után és már a háború alatt (Leonhard Frank, Latzkó Andor, Móricz Zsigmond) a novellák léptek előtérbe. A kriti­kusok csodálkoztak: a regényt várták, az új Stendhalt: a gigantikus összefoglalást, a mindent felszippantó és visszaadó szivacs teljességét. És helyette novellabőségre döbbentek, és még ennél is furcsábbra: formaszűkítésre, stílusforradalomra. A kifejezés leszűkült a szükségesen is túlra, néha már-már a mondanivaló kemény csont­vázára. Az expresszionizmusnak nem volt, nem lehetett regénye. A szűkítés, a formai lényegredukáltság nem tűrhette a teljesség terjengősségét. Itt és ekkor a novella extrém módon lett extractum, eszencia. E kor novella­irodalmának egyik legjobb értője — Max Krell — mon­dotta: „A novella kényszerítő és elhatároló mértékeivel, részletkiragadásával eleve önmagától válik alkalmassá a korérzések összegező, összefogó kisugárzására." Az expresszionizmus kor jelenség volt, de ennél több akart lenni: kora ellen feszülve, korát tagadva, ennek tőkés-polgári kötöttségét és kötelezettségét (és itt első­sorban a háborút) megvetve, negligálva, kereste, akarta az újat. Egyik törvénye és mértéke nemhiába volt a mindenség elé állított, lemeztelenített ember. Ezt a szer­tefutó tükrözést igyekezett lerövidített fénysugárba be­fogni. Kor jelenség volt, korlázadás, mely azonban ugyan­akkor menekülést is jelentett. A tőkés társadalmi rend ellen, a művészet szuverenitásával a mindenséghez, az abszolútumhoz fellebbezett. Időtlensége kihangsúlyozá­sával azonban elvetélte reális vonatkozásait és így szo­ciális funkcióját. A novellapregnancia egymagában és elvonatkoztatva meddőséget eredményez. A tömörítés célja — a fokozottan ható mondanivaló — itt elvesztette értelmét: az expresszionista novella, mely a korvonat­kozásokat formába fojtotta, a semmibe fúlt — visszhang­talanul. A rövid, tisztázó, puritán koncentráltságú, lemez­telenített, egy-két szavas mondatok, ezek a kattogó mor­zejelek az ellenkező hatást érték el: a rövid mondatok sifre-értelmét előbb meg kellett fejteni, és így épp leg­fontosabb küldetésüket — tisztázó tisztüket — nem tel­328

Next

/
Oldalképek
Tartalom