Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Fábry Zoltán: Utószó: 1956 (részlet)

egyre arra gondoltam, hová, kihez, milyen nagyvilági rokonhoz társítsam Szabó Béla Menyasszonyát? Ma már tudom, hogy itt csak egy név jön tekintetbe: a francia Charles-Louis Philippe. A fél század előtt fiatalon meghalt Philippe, a világirodalom alig ismert nagy alakja nekünk, az 1918 utáni, háborúból jött fiataloknak, egyik legfőbb élményünk lett: emberre döbbentőnk, emberségre ébresztőnk. A szegények, a fáradtak és megalázottak szószólójaként: a szegénység, a kreaturális árvaság lehetetlenségig elferdült ficamait és a mindennapi élet szürkeségét és a szürkeségből kinőtt lobogást az ő szíve, szava, zenéje lopta a szívünkbe. Utcalányok és árvalányok, mocsárba süllyedt kapaszkodók és álmodozó aggszüzek, a sors kegyetlen eljegyzettjei és az élet útszéli embermorzsái voltak lelkének legleledzettebb kreatúrái. A vágy kínozta emberekről, „akik sose ismerhették az örömöt", nálánál mellreölelőbben senki sem beszélt. „Mindenekelőtt a szenvedőket szeretem. Ha egy szép fiatal lány és egy nagymama között kell választanom, akkor én a nagyanyó mellé állok, mert öreg és szenved, és mert nemsokára meg fog halni." És ez a szeretetszolidaritás sose émelyedik nála szentimentális giccsé, a kínzó, fájó valóság nem engedi: „Ha a társadalom egyes lelkeket megront és a fertőbe taszít, akkor itt egy bűnténnyel állunk szemben. És ez van olyan megrendítő, mint mondjuk az osztrák császárnő meggyilkolása." A zűrzavarral egyenlített szegénység Ch. L. Philippe könyveiben kapta meg klasszikus szövegezését. Philippe és Szabó Béla egyformán látták és ismerték ezt a világot, és így nem csoda, ha egyazonos szolidaritásuk egyforma kicsengést eredményezett. Testvérek, rokonok. A rokonok, ősök és utódok mindig találkoznak, és egymást tükrözve egymást erősítik. Ch. L. Philippe egyik levelében nem véletlenül olvassuk ezt a passzust: „Egy mesés oroszt fedeztem fel. Gorkijnak hívják. A költészet tüze csak úgy árad belőle." A bejegyzés dátuma 1901. február 12. Mi is végére értünk hosszú bejegyzésünknek, nyugtázó felfedezésünknek. Amikor Szabó Bélával kapcsolatban leírtuk Ch. L. Philippe és Gorkij nevét, akkor ezzel mindennél jobban jelöltük ki helyét: kis irodalmunk határát túllépő jelentőségét. Űj Szó, 1957 310