Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Epika és dráma - Fábry Zoltán: Utószó: 1956 (részlet)

és egymást harapok, alázatosak és dühöngök. Kisvárosi udvarok és lakói egymás vigasztalanságát tükrözik: „Október és november napjai foltosán és piszkosan telepedtek le az udvarba, nyomot hagytak a tárgyakon és az emberek arcán. Néha déltájban mint ritka vendég bekukkantott a nap, csak úgy fél szemmel a felhők mögül, de gyorsan tova is tűnt, mintha most nem lenne ideje szegény emberek dolgaival törődni." Itt, ebben az udvarban élnek a hangos kofák, a vőlegényre vadászó mamák, a pártában maradt lányok, a jósnőkké vedlett kivénhedt lotyók és a gyerekek: a penészvirágok. Friedné legidősebb lánya, Ida titokként árulja el Emmának: „amikor aprók vagyunk, nevetni is szoktunk. Mama azt mondja, valamikor én is nevettem". Most mindketten, Emma és Ida borzongva élednek. Ha Ida katonát lát, „szíve kalimpál, üti, veri, mintha ellensége lenne". A szerelem ellenség is lehet: zavar, mely nem oldódik, vágy, mely fokozott árvaságot szül, tárulkozás, mely a mélybe zuhint, és ártatlanság, mely tragédiába torkoll. Emma tiszta, mint egy gyermek. Egy éjszaka didergő, éhes csavargó kopogtat be az ablakán, és Emma megosztja vele mindenét. Mintha angyal szállt volna be hozzá: „Te vagy az első ember, aki örül nekem." Gyilkos öröm; az árvaság vágytisztasága megszállottságot eredményez, mániát, ámokfutást. Emma kalandját, mely neki nem kaland, hanem jelenés, elmondja mindenkinek. Hiába tartják vissza, hogy nincs benne semmi szégyenérzet, hogy képes „ezt az ocsmány, piszkos dolgot mindenkinek elmondani. Te képes vagy tönkretenni magad". Emma csodálkozik, miért lenne piszkos dolog, „hisz én... az ő menyasszonya vagyok". Ahogy ezt a szót kimondta: megnyugodott. Érezte, hogy végre megtalálta a szót, végre megvolt mások számára is a bizonyosság, mely pontosan fedte a helyzetét. Pontosan: a megszállottságig, az őrületig, a halálig. Az emberek úgy kezelik, mint a félkegyeiműt, de Emma csak mosolygott, és gürcölve, garast garasra kuporgatva gyűjtötte a pénzt a „vőlegénynek". „Az ételek ízét alig érezte, az igazi fűszer az a másik lett, akit szüntelenül várt, pillanatnyi megszakítás nélkül. A tárgyak mind már csak őérette voltak, és minden árnyékban az ő körvonalait fedezte fel. Hallatlan erő élt benne, hogy megsemmisítsen minden ellenérvet, 304