Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Zalabai Zsigmond: "A játszótársam,mondd,akarsz-e lenni "(Töprengés a gyermekversről és a hazai magyar gyermekköltészetről)

uhu — / azt mondja, hogy / — uhu, uhu. / Megkérdeztem: / kutyu, kutyu, / mért mondod, hogy / — uhu, uhu — ./ azt mondta, hogy — uhu, uhu.") A nyelvi igénytelenség egyenes folyománya a nyelvi hibák és képzavarok vad burjánzása. „Utcahosszat az oszlopok drótján / ül csivitelve a fecskesereg, / sok kicsi nyüzsgő hangjegy a kottán, / ritmusa őszi dalra csicsereg" — olvassuk a Búcsúznak a fecskékben. A „nyüzsgő" igenév a mozgást asszociálja, jóllehet a hangjegy egyáltalán nem mozog. S tovább: a fecskék csicseregnek vagy a ritmus csicsereg? Szerintünk az előbbiek, a vers szerint az utóbbi, lévén az állítmányhoz kapcsolódó alany a „ritmusa" főnév. „A tűzhelyen kolbászkígyók főnek" — kapjuk fel a fejünket a Tollfosztás torz víziójára. Máskor a rímkényszer rántja bele Verseghy t a képzavarba: „Sír , az ablak, folyton nyíló hóvirágnak hűlt helye, / Zokog a tó, kilyukadt a jégpalástja teteje." (Télsirató) Az egyébként is szürke nyelvet a gyakori önismétlések még jobban kifakítják. A falevél „szélparipa sörényébe kapaszkodva útra kél" (Ösz), a Fagyos szélben ugyancsak „szélparipa ... vágtat", s a Télkirály is „vágtató szélparipán" lovagol (Télkirály). A tavaszi szél egyszer „kisablakon" zörget be, máskor az „iskolaablakon". Ezek után már az sem lep meg, ha a finnyáskodóan elegáns, extraválasztékos „ruhát ölt" kifejezés egyszer a „kék palástot ölt az égbolt" (17. 1.) máskor a „sötét ruhát ölt a táj" (24. 1.) közhelyekben bukkan fel újra meg újra. Az avítt „lombsátor" metafora négyszer, a „hervadt szirom" jelzős szerkezet kétszer fordul elő, a költői megjelenítés hiányát hamis idilli hangulattal ellensúlyozni akaró „kacag" háromszor, ebből egyszer a képtelen „kacag az égbolt" kapcsolatban. A példákat szaporíthatnánk, de annyiból is nyilvánvaló: nyelvi szegénységgel állunk szemben ott, ahol a legfőbb követelmény a nyelvi lelemény. Szegényes a kötet tartalmi szempontból is: az évszakokat leíró versek monotóniáját csupán egy-két mese töri meg. A gyermeklíra műnemeinek gazdagságában ez: csepp a tengerben. A versek merev dallammenete, szürke, iskolás klapanciái („Gyere, gyere, kedves tavasz, / várva várunk már, / aranycipős lábad nyomán / boldog derű jár" — Tavaszhívogató), a kötetben föllelhető ritmusformák és strófaszerkezetek egyhangúsága nem elégítheti ki a gyer286