Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Zalabai Zsigmond: "A játszótársam,mondd,akarsz-e lenni "(Töprengés a gyermekversről és a hazai magyar gyermekköltészetről)

szólaltatni magában a gyermeket a szerző, illetve menynyire képes letompítani magában a felnőtt hangját. A célirányos gyermekirodalom kommunikációjában — beszéljünk most már erről — két hang, két szemlélet keveredik: a felnőtt szerzőé és a gyermek befogadóé; az utóbbi elvárásait megzavarhatja a felnőtt szerző élettapasztalataiból adódó értékelési szempontok túltengése a szövegben, a közvetlen tanító-oktató szándék stb. Eléggé közismert tény, de nem árt hangsúlyozni: a gyermekvers nem erkölcsi kódex, nem a pedagógia szolgálója, nem is a közvetlen ismeretek tára, hanem egy sajátos szemlélet és világlátás, melyben — korántsem teljes a katalógusunk — az alábbi jellegzetességek adják meg a sarkpontokat : Felnőttgondolkodás Gyermekgondolkodás tudatos ösztönös logikus alogikus (illogikus) realista „szürrealista" valós óhaj szerű értelmi érzelmi elvont konkrét levezető következtető Ha a költő azt akarja, hogy a gyermek valóban a játszótársa legyen, akkor mindenekelőtt a kifejezés gyermekszempontjáért kell megküzdenie, azaz szem előtt kell tartania bizonyos gondolkodási, lélektani, érdeklődési sajátosságokat. Gondolkodás és nyelv kölcsönös kapcsolatából indulva ki, leszögezhetjük, hogy mindennek nyelvi vetülete is van. Ha igaz, hogy a stílus: választás, ha igaz, hogy a stílus maga az ember, akkor a gyermekvers esetében kétszeresen érvényes ez a szabály. A nem célirányos gyermekköltészetben ugyanis nyelvi szempontból jócskán akad „ballaszt" (régies szófűzés, fogalmiság), s ez nehezíti a versre való ráhangolódást. Sok esetben (pl. a János vitézben) ez nem zárja ki a vers élvezését — ott a cselekmény az elsődleges! —, de hát miért ne adnánk meg a gyermeknek a részlegessel szemben a teljesebb megértés lehetőségét? S ezen a ponton kezdődnek azok a nézeteltérések, amelyeket — egy-egy kérdőjellel meg280