Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Egri Viktor: Se elevenen, se holtan (Bábi Tibor válogatott versei)

valami megnevezhetetlen, ami nem tudás, nem is bölcsesség, csak boldog döbbenet vagy sejtelem, hogy él, van valami véghetetlen tisztaság — a szépség álma, valósága, mely átlényegít minden dolgot, s a holt kövekben, fűben, fában, a teljes mindenségben és minden csonkaságban hozzám, az emberhez hasonlatos. Ettől a felismeréstől már csak egy lépés, hogy József Attila-i elkötelezettséggel tudjon üzenni: Az utolsó lövés valahol itt dördült el, s nem tudni máig sem, az utolsó volt-e, vagy az első már; valahol távoli tűzvész fénye világol, füst gomolyog. Én, aki kétszeresen is hazát és otthont vesztettem egykor, tudom, mily keserű az üldözöttek s a bujdosók hontalansága. Űzött testvéreim, bárhol a világon; üzenem nektek, álljatok ellent a gonosznak! Nem érzem propagandisztikus túlzásnak a kötet füljegyzetének sorait, hogy a mély filozófiai gondolat és az általános emberi érzelem adekvát kifejezési formát öltött Bábi költészetében, mely félreérthetetlenül emberközpontú költészet. És igaza van a jegyzetnek abban is, hogy Bábi nemcsak legérettebb lírikusunk, hanem egyúttal az a költőnk is, akit a legmélyebbre nyúló gyökerek kötnek szülőhazájához. Költészete nem rendhagyó, sem különösebben újszerű, mégis fontos, a legfontosabb líránkban. Dús tenyészetű, érzékletes stílusa, a tartalomtól elválaszthatatlan gazdag metaforáinak, asszociációinak, pszichológiai utalásainak elemzése külön tanulmányt érdemelne. De ez már inkább a nyelvészek dolga volna. Üj Szó, 1969 241