Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

Előszó

Kétségtelen nyereséget: tematikai bővülést és minőségi ugrást jelent Rákos Péter (1925—) könyve (Tények és kérdőjelek, 1971), amely a szerzőnek korábban csehül megjelent tanulmányaiból közöl válogatást. Főképp a magyar irodalom cseh nyelvű oktatásával és terjesztésével foglalkozó szerző számos irodalomelméleti és irodalomtörténeti tanulmányával bizonyítja, hogy személyében ismét egy olyan csehszlovákiai magyar irodalomtudós jelentkezik, aki európai kontextusban vizsgálja az irodalom jelenségeit. így részben csökkentheti azt a veszteséget, ami Fábry halálával érte irodalmi életünket. Az igen színvonalas kötetéből főként Az irodalmi értékelés problémáiról, a Valóságábrázolás — realizmus és a Kommentár az amerikai új kritikáról című írásai emelkednek ki gondolatgazdagságukkal, világos okfejtésükkel, elméleti megalapozottságukkal. Tematikai bővülést és módszertani gazdagodást jelent Zsilka Tibor (1939—) könyve is (A stílus hírértéke, 1974), aki az elsők között alkalmazta magyar nyelven a matematikai módszereket, az információelmélet egyes elemeit, a statisztikai eljárások némelyikét stb., irodalmi műalkotások elemzésére. Kutatói figyelme főként a nyelvistilisztikai jelenségekre irányul. Munkássága kezdeményezést jelent magyarországi viszonylatban is. Mindkét említett szerző munkássága inkább közvetve befolyásolja a csehszlovákiai magyar irodalomkritika fejlődését, a szélesebb olvasóközönség irányítására és nevelésére alig vannak befolyással. Ennek Tőzsér Árpád és Duba Gyula •— két aktív írónk és szerkesztőnk — kritikai munkássága felel meg jobban. Mindketten tevékeny résztvevői irodalmi életünknek, s jelentékenyen hozzájárultak a hetvenes évek elején jelentkező fiatal írók és kritikusok felfejlődéséhez, csoporttá szerveződéséhez. Különösen Tőzsér Árpád, aki irodalomszemléletével, költői, műfordítói és kritikusi gyakorlatával talán a legmélyebb hatást gyakorolta rájuk. Kötete (Az irodalom valósága> 1970) arról tudósít, hogy érdeklődési köre szerteágazó, de valamilyen vonatkozásban mindig az irodalom lényegi problémáira irányul. Tanulmányai, esszéi, jegyzetei a helyét kereső, az örökké tépelődő, a jelenségek mélyére hatolni igyekvő ember attitűdjét tükrözik. Az eredeti gondolatot és költői megnyilatkozást 19