Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Tőzsér Árpád: A líra vallomás honanja Ozsvald Árpád és Zs. Nagy Lajos verseiben (részeletek)

meg; a megformált valóság úgyszólván in statu nascendi fejlődik előttünk... Ami az epikában és a drámában teremtett természetként (natura naturata), objektív dialektikus mozgalmasságban fejlődik, az a lírában teremtődő természetként (natura naturans) előttünk születik meg." A hosszú, de a tárgyat legalább viszonylag kimerítő idézet után a kérdés most már az, hogyan valósul meg gyakorlatilag ez az „előnyomulás" (mozgás) a költészetben, s nevezetesen a kezdő Ozsvald költészetében. Vizsgáljuk meg ebből a célból a Tavasz lesz újra, kedves (1956) című kötet néhány versét: Falun szebb a tél. Kucsmát húznak a házak, s este csendes alázat ül a havas fák tetején. Városon a hó szegény, mint öreg kondás, bundáján ezer toldás és sok tarka folt látható. Falun szebb a tél. Ott láthatod a nyúlnyomot; s a tejet hordó asszonyok szoknyája a hóba ér. (Falun szebb a tél) A vers — a második versszak képzavarától eltekintve (nyilvánvaló ugyanis, hogy nem a hó és a kondás a hasonlított és hasonlító, hanem a város hótakarója s a kondás bundája) — zavartalanul élvezhető, s felfogható valóságleírásnak hat. De a versértő az első olvasásra érzi, hogy itt nem leírásról, nem a falu, város, tél, házak, fák objektív valóságáról van szó, hanem ennek a valóságnak a költővel teljes változatáról, azaz esztétikumáról. A „Falun szebb a tél" sor kijelentésén, s a „Kucsmát húznak a házak", a „csendes alázat / ül a havas fák tetején", „a tejet hordó asszonyok / szoknyája a hóba ér" képeken át a költő szubjektuma „nyomul itt előre" az objektív világ jelenségei és lényege felé, s így a vers 195