Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Tőzsér Árpád: A líra vallomás honanja Ozsvald Árpád és Zs. Nagy Lajos verseiben (részeletek)

Félreértés ne essék: nem azt kérem én itt számon költőinktől, hogy a Fábry-tanulmány megjelenése után miért nem lett költészetük egyszeriben „formába szabott koncentráltság" (Fábry kifejezése), hanem csak azt akarom érzékeltetni, hogy mennyire egyedül állt nálunk esztétikai követelményeivel Fábry Zoltán, még 1955-ben is. Költőink ugyanis zömmel a tükröződés elméletének azt a szimplifikált változatát művelték, amely szerint a művészet a valóságnak a „forradalmi optimizmus" jegyében történő alakítása. Akkori szükségkritikusaink is ezt az irodalommodellt népszerűsítették és szorgalmazták, s a Fábry-igényre egyszerűen süketek voltak. Az a követelmény, amely szerint a valóság a költészetben esztétikum, a Fiatal szlovákiai magyar költők antológia körül kirobbant vitában fogalmazódott meg újra s ezúttal evidensen. Persze, ami evidens a kritikában, távolról sem szükségszerűen evidens a költészet gyakorlatában. A „Több költészetet!" követelménye a mai napig követelmény, 1958-ban s utána a „nyolcak" is inkább csak felerősítették, s nem alkotásokban demonstrálták az ötvenötben kiadott jelszót. Mindenesetre a vitát követően (s részben talán eredményeképpen is) költészetünkben érdekes differenciálódás kezdődött. Költőinknek az a. típusa, amelyik a „forradalmi romantika" követelményének is csaknem fenntartás nélkül behódolt, igyekezett az új követelményeknek is eleget tenni. így született meg költészetünkben az a modorosság, amelyre elsősorban a dekoratív képek s a költői szokványelemek zsúfoltsága s egyfajta tartalmi provincializmus jellemző. Ilyen modoros verseket főleg Veres János és Dénes György akkori (s részben mai) költészetéből idézhetnénk, de bőven találni a falu mélyebb élménye nélkül induló s a várossal még össze nem nőtt Zs. Nagy Lajos, Gál Sándor és Tóth Elemér első kötetében is. A valóság (mindenekelőtt a falu) elkötelezettjeiként induló költőink viszont (Bábi, Ozsvald) — érezve a szenzuális (tárgyi és érzelmi) világ szűkösségét és kimeríthetőségét — új, intellektuális élmények felé kezdtek tájékozódni, több-kevesebb sikerrel. Ezekhez a „tájékozódókhoz" zárkóztak fel a lényegében második kötetükkel induló Zs. Nagy Lajos és Gál Sándor, azzal a különb193