Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Gály Iván–Gál Sándor: Napéjegyenlőség

GÁLY IVÁN Gál Sándor: Napéjegyenlőség A koránál fogva fiatal, de mégsem a legifjabb költőnemzedékhez tartozó Gál Sándornak ez a második kötete. S ez a kötet, ha nem is jelez ugrásszerű fejlődést, feltétlenül igényesebb, elmélyültebb, mint előző könyve, az Arc nélküli szobrok. S bár egy mai művész belső világáról itt sem kapunk teljes, átfogó képet, mégis, ezek a versek többnyire a lélek kutatásának őszinte szándékáról tanúskodnak, bár ez a törekvés inkább csak kísérletezést, útkeresést, nem pedig beteljesedést, kiforrottságot jelez. A kötet első ciklusában figyelhető meg leginkább a szélesebb társadalmi kontextusba illeszkedő, főleg a faluból városba szakadt új nemzedék belső viaskodása. A költő láthatja, miként előzi meg a modern kor az otthon, a hazai táj lassan mozduló embervilágát, ahonnan menekül az értelem, de mégis ragaszkodik hozzá, merít belőle (A kútnál). Valami távoli vigaszt keres a tolongó, kívülbelül megbomlott világban, hogy együtt lehessen a magányosan önmagát kereső emberiséggel (Növekvő idegenségünk). Mindent kibírni, és menni tovább kettészakasztott énnel, amely immár túllépett a múlton, de önámítóan még a régit játssza (Észrevétlenül), Kísért a halál, az elmúlás pillanata, a háború forgószelében tövestül kitépett fiatal fák, az elpusztult 16—18 évesek emléke. És versbe foglalja gyermekkorának nagy élményét, a lovakat, a félelem és magány irtózatát, a világ elől titokba kényszerülő szerelmet, és lázongását az ellen, hogy 189