Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Res poetica (Fiatal költőink antológiájáról-részletek)

támadom a közömbösséget, hogy tudják, lássák: itt vagyok. Terhem — emberhez méltó gondok, elmém a korral egykorú, és addig én nem leszek boldog, míg egy ember is szomorú. Azért vitázok, jajt idézek, zörgetek, hívok, jelt adok: a csókból, csatából részt kérek, csóknak, csatának itt vagyok! Ez igen! Ez betoppanás! De aztán... De aztán egy lappal odébb: „ ... csak mélázok értelmetlenül, szívem lazult húr — csak búg csendesen, halk vágyat ringat, de fel nem hevül..." Egy másik versben a mezőnek súgja vallomását: „...de halkan, ő ne hallja meg." Ez a szerelmi attitűd szinte csoda egy korban, ahol az ifjúság nagy átlaga csak a szexust látja, és tévelygéseit felelőtlen anarchizmusban éli ki. Petrik itt a szerelem, jobban mondva a szerelmi tisztesség pedagógusaként emelheti fel szavát. „Mikor annyian megtévedtek, s a szívekkel hamisan játszanak, legyünk mi hűek álmainkhoz, s mutassunk példát a világnak." Ez a tiszteletre méltó igyekezet így persze nem hat. Nem hathat, ha ez útmutatás pozitívuma ennyi: „Csak kószálunk rejtett örömmel, a széles mindenség az utunk, s ha néha egy-egy gondolatnál összenézünk, csak elpirulunk. Csak mélázunk a holdsugárnál, s félve álmodjuk a csókokat." Fehérebb verset, szemérmesebbet szemérmetlen korunkban nemigen írtak! Ez a költészet a vágy hőfokán így izzik: Nem csupán magadért szeretlek, családi asztalt, meleg otthont, jövőnket is szeretem benned. A vérünk bátran, biztatóan zsong: sugárzó mosolyod tükrében már gyermekünk lágy arcát is érzem. A szerelmi lírának is van provincializmusa: leülepedettsége, filisztersége. Amikor mindezt mások elé min127