Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve
A líra - Fábry Zoltán: Harmadvirágzás (részletek)
eredményeként a kultúra egészét sajátította el, és ma azon törvényét és követelményét jelentheti, melyet Goethe fogalmazott: „Aki nem tud számadást adni háromezer évről, az sötétben tapogatózva él egyik napról a másikra." A kulturális elkötelezettség mellőzhetetlen írói követelmény. Nehézsége nélkül az író itt is a felszínen marad, és sose jut el a mélybe, az egész valósághoz. A könnyítés: könnyelműség, és ez mindenképpen csak felületmegoldást eredményezhet: egyszeregyet, sablont, sematizmust, unalmat, közönyt és érdektelenséget, frázist. Nehézség és nehezítés kell élményben és végiggondolásban egyaránt. Az író teljességre törekvése a műért való felelősség nélkül elképzelhetetlen. És ez a felelősség nem utolsósorban az emberség, a szellem erkölcsi elkötelezettsége, a gondolat igaza, a vox humana. Az emberi szó hiteles egészét az író közvetíti. A mű. Nem elég a lelkesedés, a felgyúlás, a szolidaritás és hála bizonyítéka, a ma örömének és vállalásának szívvellélekkel való éneklése. Egymagában nem elég az író politikai öndokumentálása, a pártosság vitán felül álló kifejezése. Más kell, több kell: a mű művészete kell. Engelst idézhetem újra, egy regényíróhoz intézett levelének következő részletét: „Mindig baj, ha a költő hőséért rajong... ön bizonyára szükségét érezte annak, hogy könyvében nyilvánosan színt valljon, hogy meggyőződéséről, pártállásáról az egész világ előtt tanúságot tehessen. Ez most megtörtént, és ez most már a háta mögött van, ebben a formában ezt így megismételnie nem lehet többé." Ifjú íróinknál a dokumentálás a pártosság színvallása, a lelkesedés első fokán — megtörtént. Ezt így megismételni többé nem lehet és nem szabad. Most már az író pluszát várjuk, azt. amit csak ő adhat és mondhat, azt, ami címzés és utalás nélkül lehet mindenkié: teremtés, alkotás, névadás! Ahol névadás van, ott meghal a frázis. Minden mondanivaló annyit nyer kihatásában, amennyi az általa kiszorított frázis súlya. A frázis a költő és író „izéje", a mondanivaló szegénységi bizonyítványa, a tartalmatlanságot elkendőző patetikus halandzsa. A frázis a köl110