Mű és érték – A csehszlovákiai magyar kritika 25 éve

A líra - Fábry Zoltán: Harmadvirágzás (részletek)

A hegyet általtörjük!" Ezt nyomban el ís hisszük neki. Ez a realitás szuggesztiója, de amikor a témát így variálja: ,,S mi ötvenezren harsány dalra gyújtunk. Fölöttünk száll a nap. szállnak a szelek. Folyók és erdők zúgnak, s én brigádok élén menetelek..." — akkor csak a gramofonlemez nyekergését halljuk. Realitása kép- és így lényegtévesztően egyetlenegyszer — kötete utolsó strófájában — bicsaklik ki játékosan: „... s mintha a föld minden nedve beléd szökött volna, olyan erős lett a karod, hogy a napot is lesöpri, mint a rossz lámpást — ha éppen azt akarod..." A mindent akarás és mindent bírás lendülete itt valójában egy anarchisztikus gesztussal kacérkodik. Csak végig kell gondolni a szándékot: mi lesz, ha valaki le találná ütni a napot az égről! Még az erőfölény duhaj szertelenkedése sem lehet el reális mag nélkül! Ha a nap helyett holdat mond: telibe talál. A lámpás: éj szer, és az ég e csárdalámpását a költői képzelet a valóságszerűség rovása nélkül ütheti le! Majakovszkij komájává szegődtette a napot: „En és a nap, nem tágítunk mi ketten!" Itt a költő a nappal azonosul, Bábinál játékosan duhajkodnak : ki a legény a csárdában... Nem hiba ez. Ez a megállíthatatlan lendület szertelenkedése, és nélküle Bábi költészete veszítene színéből. A kurjongatásra is képes bizonyosság üdévé, fiatalossá, legyőzhetetlenné teszi azt, amit különben más helyen tömör fogalmazásban, kategorikusan így fejezett ki: Itt van, ez itt a te hazád! hol minden fűszál ismer téged, s a nép — bármi nyelven beszél — mégis, mégis ez a te néped!... Nem a régi rabszolganép! Egymásra tőrt, gyilkot nem ragad. Kéz kezet fog. Épít serényen, békés, büszke, boldog és szabad! Ilyennek akartad régen, álmaidban ilyennek láttad. Álmod valóra vált, s büszkén vallod magad e nép fiának ... » 1945 elnémított magyarja, szóhoz, szabadsághoz jutva, 107