Törköly József: Mentsük meg Szlovenszkót (Rimaszombat. [s. n.], 1930)
v nyedés, nyomorúság van, az erő-összefogásnak, a kölcsönösségnek, a szolidaritásnak, az önsegélynek és altruizmusnak fokozottabb jelentősége van. A javasolt szövetkezeti hálózat a községek és a járások, végül az ország (tartomány) szolidaritásán nyugszik. Ez a lényeg. Egy-egy kis község magában úgyszólván elenyésző erőt jelent, amelyet a maga imrnobilitásában kihasználni s a köznek jelentős szolgálatába állítani alig lehet, Szlovenszkóban 5147 azon községeknek a száma, amelyeknek 100-on felül van a lakosa. Ha ez a 3147 község és a 81 járás összeteszi a maga erejét, ha ezt az óriási kihasználatlan vagyont mint összhitelfedezeti alapot az egymásért való felelősség alapján a mezőgazdasági termelés, a fogyasztás és értékesités részére rendelkezésre bocsátja, akkor a sok kicsi erő oly eredményes társulására, a fejlődés és a jólét oly mérvű lehetőségére nyit utat, hogy a mezőgazdasági válság nyomasztó, bénitó hatása meg kell, hogy szűnjön s a gazdasági halál rémétől meg kell, hogy szabaduljanak Szlovenszkó népei. És a községek, a járások és az ország szolidaritásának létrehozása könnyű akkor, amikor ezen közjogi önkormányzati testületeknek a szövetkezeti hálózat megteremtésében való kötelező részvételét a törvény irja elő. Azt mondják erre, hogy ez ellenkezik a szövetkezeti eszmével, mert a szövetkezet önkéntes társulás, itt pedig a törvény társulási kényszert rendel. El kell ismerni, hogy a közjogi önkormányzati testületekre vonatkozó törvényben gyökerező társulási kényszer áttöri az elvet, azonban amikor áttöri, egyúttal meg is segiti az önkéntes társulás elvét, mivel a magán — sok-sok milliónyi kis tőkének alapot és kedvet teremt az önkéntes társulásra, mert a biztonság érzetét adja meg a