Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938

V. A műveltség sorsa - Vass László: Az irodalom

gasabb, elvontabb régióiból alig szólalt meg a ľart poar ľart hangja, az Ember problémái háttérbe szorultak a kisebbségi nemzet keservei elől. Volt idő ugyan, még a kezdés forró éveiben, mikor a modern magyar irodalom lendülete az államfordulat után a szlovákiai magyar nyelvterületen látszott tovább folytatódni. Egészen különleges szellemtörténeti jelenség volt ez, ami azonban futózápornál talán többet is jelentett szellemi életünk kibontakozásában. A forradalmak után külföldre menekült radikális írócsoport részben Bécsből, részben pedig néhány szlovákiai városból a kisebbségi magyar olvasóközönséget igyekezett magának megnyerni. Napilapjaik irodalmi mellékletében és egy-két folyóiratban, mintha mi se történt volna, a Nyugat és a Ma körül tomboló izmusok szenvedélyes vitáit folytatták. Az addig »vidék«-nek tartott csallóközi, gömöri, kassai, beregszászi magyarság kétszeresen is értelmetlenül állott szemben ezzel a rászabadított irodalommal, amely semmikép se tudott feleletet és tanácsot adni a kisebbségi nemzetnek. Erősen fővárosi igényekkel, fővárosi beállítottsággal, kávéházi szekta-láthatárral csinált irodalmat az emigráció az országrésszé előlépett »vidék«-en. Egyik folyóirata, a nívósán szerkesztett »Tűz« hasábjain ankétok folytak a szimultanizmusról, a dadaizmusról, teljes erővel fellobogott az expresszionizmus vitája és szenvedéllyel csaptak össze a Maisták különböző frakciói. Csoda-e, ha a magyar irodalom központjától elszakadt periférián a magyar olvasók nem tudtak reagálni erre az előttük teljesen idegen szellemiségre? Gyökértelen szektakultúra volt ez, amelynek művelői politikai téren különben is rövidlejáratú tervekkel dolgoztak és számukra a csehszlovákiai magyar könyvpiac csak átmeneti állomást jelentett, miután az emigráns-írócsoport egy része még távolibb országokba költözött (Párizs, New-York, Moszkva), másik része pedig hazatért Budapestre. Régi hagyományaiból következett, hogy az elébb említett »Tűz« című folyóiratuk jóllehet minden irányzatnak, szellemi áramlatnak helyt adott hasábjain és mindenkor a magyar kultúra magasságait akarta mutatni s ugyanarra a magasságra akarta hozni az utódállamok egész magyarságának kulturális szintjét, mégis rövid idő alatt el kellett sorvadnia, mert még nem alakult ki az egészséges irodalmi közvélemény, egyszerűen nem volt még jelen: a művelt olvasó, aki minden előkészület nélkül be tudta volna fogadni a légüresbe fúró magasságok hideg szikrázását. Csöndben, távol a kiruccant modern írók hasztalan fegyvercsörgetésétől, a konzervativizmus szelíd dilettánsai kezdtek szervezkedni a kisvárosok kaszinóiban. A szlovákiai magyar írók közül úgyszólván Sziklay Ferenc az egyetlen, akinek irodalmi pályája még az államfordulat előtti évekre nyúlik vissza, rajtakívül egész sereg tollforgatót a helyzet kényszere és a hivatás megérzése tudatosított íróvá. Kassán a Kazinczy Társaság, Pozsonyban a Toldy-kör,