Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Tamás Mihály: Szüreti bál
— Nem, csak holnapután. Sutay a fekete ruháját vette fel, Béluska a rendes uccait, Sutayné kikisérte őket az: állomásra, még peronjegyet is vett és a sínek mellől integetett a vonat után még akkor is, mikor az már messze túl jutott a Csizaj-erdőn. Ügy volt megcsinálva, hogy amikor megérkeztek, Braun úr várta őket a kassai állomáson. Sutay úgy gondolta, hogy mindjárt indulhatnak is a tanulmányútra, de Braun úr egy vendéglőhöz vitte őket, ott leültette és azt mondta, hogy majd tizenegy óra tájban értük jön. Braun úr óvatos ember volt, nem látta még biztosnak az üzletet, ezért nem volt kedve még a vacsora költségeit is magára vállalni. Sutay bort iszogatott, Béluskai egyre az ajtó nyílását leste. Lassan múlt az idő, Béluska már arra gondolt, hogy miért nem mehetnének ők önállóan, Braun nélkül tanulmányútra, amikor Braun a vállára tette a kezét. — Ha úgy tetszik, mehetünk. Sutaynak káprázott a szeme az előtér nagy fényességétől és kerekre ■tágult a pupillája, amikor a belső helyiség lágy, lila félhomályába kerültek. Asztalok álltak körben, sűrűn egymás mellett és a szoba közepén valami lányféle ugrált. A pincér elibük lépett, Braun kacsintott rá a szeme sarkából, mire ® pincér egy üres asztalhoz vezette őket, mindjárt az ugráló lány háta mögé. Sutay leült és öreg kezével az asztal lapját kezdte tapogatni. Az asztalos szemével nézte meg az apró asztalt, a lábait is megtapogatta. Kellett ez, úgy gondolta, hogy otthon majd ő is megcsinálhassa a másolatot. Braun feketét rendelt, a pincér hozta a feketét apró csészében. — Ejnye, ehhez ugyan kevés kávé kell. Braun úr a szemét összeszorította és a homlokát a feje tetejére húzta fel. — Hiszen itt van kérem a vicc: kevés kiadás, sok bevétel ... mert tetszik tudni, Sutay úr, azaz, hogy Sutay bácsi, az a legjobb bőt, amelyik az emberek butaságára lett alapítva. Béluska a kávét kóstolgatta, de szeme egyre a lány formás testére tévedt. — Vizet nem adnak a feketéhez? Braun arca komoly, oktató lett. — Hát ez is fontos, kérem... víz: nem jár a feketéhez, de annál több cukor... Az édes feketétől szomjas lesz a vendég és inni kíván. Vizet nem rendelhet, mert ez már mégsem illenék, rendel hát egyebet, bort,sört, ami jól esik. Fontos, hogy fogyasszon. Sokat beszélt még Braun úr, apróra elmagyarázta az üzem minden csínyjátbinyját, közben csak úgy véletlenül az asztalhoz intette Adolfot, a főpincért. — Mondja csak, Dolfikám, mi volt tegnap a lózung? Adolf csak úgy mentében, a vállán át válazolt. — Tizenkettő... meg még valami. Egy másik asztalhoz is hívták, odai sietett, Sutay szeme szélesre tágult. — Tizenkettő? ... ezer? ... Braun vidáman nevetett. — Persze, hogy ezer... hjia ez itt így megy... persze, azért itt mégis mások a méretek, mint maguknál, Sutay bácsi. Adolf közben visszajött, bizalmasan tette kezét az asztallapjára és bizalmasan súgta feléjük. — Gálszécsről voltak bent az urak, egy kis ricsajt rendeztek... reggelig lartott.
