Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Szinház - Muhoray Elemér: Budapesti bemutatók
írta meg Fertsek ezt a regényt, hanem nagyobb diákok számára is, akik sok sok szociális igazságot tanulhatnak Fickó körülményes élete sorából. A mai kor szociális igazságkereséséhez nem lehet elég korán beállítani a fiatalság lelkét. Ha Fertsek Ferenc ezzel a könyvével a szociális igazságkeresés szunynyadó érzését felkeltette fiatal olvasóiban, nagyon büszke lehet a művére. A kritikus ezek után nem tehet mást, mint olvasásra ajánlja a könyvet mindenkinek, aki gyermekét a kor szel-SZÍNHÁZ lemi áramlataiba már kora ifjúságában be akarja állítani. A jó szülő pedig ezt teszi. Hazug romantikától megóvja a gyermekét s a szórakóztató olvasmányban is adni akar valamit, melyet a gyermek későbbi életében a saját és embertársai hasznára fordíthat. Még azt a tiszta stílust szeretnénk megemlíteni, mely egyenletes ütemben áramlik át a köteten, érthetően és hangulatosan konszonáló a témával. MARÉK ANTAL. BUDAPESTI BEMUTATÓK. O'Neill-dráma a Nemzeti Színházban. A hányt-vetett életű Eugene Gladstone O'Neill világviszonylatban is egyik legnagyobb élő drámaíró. Kevés író, különösen drámaíró életvonala hullámosabb, változatosabb az övénél. Színész, napszámos, tanító, tevehajcsár, tengerész, ügynök, újságíró és sok más különböző foglalkozás után kötött ki végérvényesen a színpadnál. Fiatal színészekből szervezett társulatával New York külvárosában még a háborús években színházat alapított. Színházhelyiségül egy istálló szolgált. Talán mindenütt máshol a világon csődbe jutott volna ez a nagyszerű és bátor „kiállítás", de a haladóbb természetű Amerika O'Neillék vállalkozásában megbecsülte ,a szándékot, a tehetséget és szeretetébe fogadta az úttörőket. O'Neill műfajújító kísérletei olyan álalános sikert arattak, hogy néhány év elteltével, mint újkori hős vonult be az arisztokratikusan büszke Broadway kellős közepébe — társulatával együtt. Az istállószínházat pedig műemlékké avatták az amerikaiak. O'Neill nem volt hálátlan. Nemcsak a legtermékenyebb amerikai drámaíró lett, de a „Különös közjáték", „Anna Christie", „Jones Császár" a drámái megalkotásával első vonalba emelte az amerikai drámairodalmat. Majd a múlt évben „hazavitte" a világ első irodalmi díját, a Nobel-díjat. A Nemzeti Színházban bemutatott Amerikai Elektra c. drámája legutóbbi alkotásai közül való. Kétségtelenül önálló művészi alkotása még akkor is, ha Amerikai Elektra az antik tragédia másolata is. Végeredményben ő is az ógörög mondát dolgozta fel, mint Aischylos Sophokles, Euripides, s még az is igaz, hogy ezek nyomán. Megbecsülendő írói hitére és bátorságára legjellemzőbb, hogy a görögök óta az első író, aki erre a hatalmas feladatra vállalkozni mert. (Az osztrák Hofmanns thal annak idején csak átköltötte görögből). O'Neillnek e vállalkozási kedvét tévedés volna a jellegzetes amerikai vállalkozó szellemmel magyarázni, mert az „Amerikai Elektra" a teljesen független íróművész minden általános szellemiségtől nagyban elütő sajátos szelleméből fakad. Az egyetlen, ami ennek némileg ellenszólhatna, a drámacselekményben és mondanivalóban végig felismerhető elfogultság a „szereplőkkel", az amerikai felsőbb körökkel szemben. De ez az elfogultság nem írói, hanem természetes emberi elfogultság, s nem megy szellemi függetlensége rovására. Tudni kell, hogy O'Neill élete során minden szociális igazságtalansággal gyakorlatban találkozott. — Többek között hosszú ideig egy kevésbbé igénybevett hullakamra volt a lakása. (A hajótöröttek tetemeit ravatalozták itt fel.) És ahogy az igazi ember, aki ilyen közelről látta az életet és halált, eljut a legigazabb életszemléletig, mennyivel inkább eljut az író az életnek és halálnak ennyire valóságos ismeretével. O'Neillt támadni, védeni egyaránt nevetséges. De hogy ezt a művét minél világosabban láthassuk, megérthessük, szembe kell szállnunk az elfogult
