Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-05-01 / 5. szám - Nagy Zoltán: Budapesti kiállítások
Ugyancsak a Nemzeti Szalon rendezte a múlt évben bemutatott dán művészet után a mai belga művészet budapesti kiállítását. A kiállítás nagy jából felölelte az utolsó negyven év fejlődését, — egy-két igen érdekes fokozat kihagyásával. Mai művészetük messzire elmarad a régi flamamd reneszánsz festészetnek valóban európai művészi korszakot jelentő színvonalától és jelentőségétől. De a feltétlen biztos technikai tudás, a művészet mesterségbeli részének tiszteletbentartása, a hagyományokhoz való ragaszkodás ma is erényeik közé tartozik a belga festőknek és szobrászoknak, valamint a grafikusoknak egyaránt. Az egész „modern", szélsőséges törekvések hiányzanak a kiállításról, pedig tudjuk, hogy ezekben nem szűkölködnek a Páris közelében és nehéz árnyékában élő belga művészek. Ügy látszik azonban, hogy a „rossz gyerekeket" — otthon hagyták. A belgák kiállításával kapcsolatban meg kell emlékezni az Iparművészeti Múzeumban legutóbb rendezett „lett reprezentatív" kiállításról is. Ez az utóbbi időkben nemzeti önállóságra jutott kis nép meglepően kiforrott és sajátosan nemzeti arculatú művészetet tud felmutatni. Már az orosz impérium elnyomása idején nagy erőfeszítéseket tettek a leit művészek, hogy a sajátos művészi kultúrájukat megteremtsék. Fáradozásaiknak azonban csak a háború után vált nyilvánvalóvá az eredmény, amit részben a külföldi tanulmányok, nagyrészben pedig a népi művészet és a népi kollektív lélek tanulmányozása, átélése és átérzése tette lehetővé. Érdekes és érTékes kiállítást rendezett a Nemzeti Szalonban az elmúlt hetek folyamán a Szepesi Szövetség: „Szepesi művészek a XIX.—XX. században" címmel. A kiállítás szakavatott rendezője, Kőszeghy Elemér fáradságos munkával gyűjtötte össze a múltszázadi szepesi művészek, mint Czauczik József, Müller János, Rombauer János, Markó Károly, Tibély Károly, Faragó József; Boemm Tivadar, Mednyánszky László báró, Katona Nándor és mások festményeit, amelyek főként a szepesi társadalom kiválóságait ábrázolják. De felvonulnak ezen a kiállításon a Szepességről elszármazott, élő, modern művészek is. Itt látjuk a kiváló szobrász, Lux Elek több művét, Medveczky Jenő és Kiss Viktor neoklasszikus képeit, magának Kőszeghy Elemérnek néhány finom tájképkompozicióját, Vitéz Mátyás borongós templombelsőit s más szepesi művészek szép galériájának még számos jelentős alkotását. A kiállítás érdeme tehát/kettős: egyrészt bemutat jó néhány, eddig ismeretlen alkotást a múlt századból, rámutat a Szepességnek még a XIX. században is jelentős művészi stílusegységére, másrészt pedig a szepesi művészek közös szerepeltetésével növeli az összetartozás tudatát. A FŐVÁROSI KÉPTÁR termeiben gyűjtötték össze az idei Ferenc József díjra pályázó festők képeit. A díjat Jeges Ernő nyerte történelmi tárgyú képeivel: Bakócz Tamás bevonulása Rómába és Buda visszafoglalása 1686-ban. Előbbi szokatlanul nagyméretű kép, harsogó színekkel. Bár épen ezeknek a színeknek köszönhető a kép kellemes, üde tavaszi hangulata, s mintha ez is elősegítené a történelmi tény fontosságának kibontakozását, mégis ennek rovására kell írnunk a nagy méret mellett egyébként is érthető kompozícióknak szétesését. Sokai egységesebb, s festői megoldásában is jobb Buda visszafoglalása. Meg kell jegyezni Jeges
