Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-12-01 / 9-10. szám - Mészáros Zsolt: Balassa Bálint és Francois Villon

Mindezek ellenére hazafisága néha vad, véresszájú átkozódással fehérizzásig hhevített költemény: Ballade contre les mesdisans de la Francé. (Ballada Franciaország ócsárlói ellen), melynek visszatérő sorára: qui mai voudrait au royaume de Francé — összhalmozott átkok és mitológiai gyötrelmek súlya nehezedik.

Máskor pedig jó .franciaként Jeanne d'Arcot siratja meg (Jeanne, la bonne Lorraine: a „Ballade des dames du temps jadis" című költeményben) és keseregve kiált fel: Mais oú sont les. neiges d'antan" (De hát hol van a tavalyi hó?)

Noha átérzett igazi honszerelem csendül ki ezen verseiből, még sem emelkedett a hazafias lírának arra a magaslatára, melyen Balássa áll.

Érdekes hasonlóságot találunk Balassa „Óh édes hazám" kezdetű búcsúverse és Villon „Petit Testament"-ja között. Az utóbbi szatirikus végrendelet, melyben egy olyan ember hagyakozik, kinek késénél, nadrágjánál és szakállánál nem igen volt egyebe.

Villon végrendeletformája tulajdonképpen nem más, mint korának gyakori „congé"-ja, búcsúverse. E kis versnyalábban mond istenhozzádot barátnak, ellenségnek és bűnösnek ép úgy, mint Balassa a fentemlített búcsú-versébenr

Egriek! Vitézek, végeknek tüköri, Kiknek vitézségét minden föld beszéli, Régi vitézséghez dolgotokat veti: Istennek ajánlva légyetek immár ti.

Barátaitól így búcsúzik:

Igaz atyámfia és meghitt jó barátim!

Kiknél nyilván vannak keserves bánátim. Ti jutván eszembe hullnak sok könnyeim, Már Isten hozzátok jó vitéz rokonaim!

Ellenségeitől:

Sőt te is óh én szerelmes ellenségem Hozzád háládatlan . . .

Balassát kora vitézi énekein kívül még az u. n. istenes énekeiből ismerte. Tudjuk, hogy szerelmi lírájának gyöngyeit csak alig két emberöltővel ezelőtt fedezték fel a Radvánszky-kódexben. Vallásos lírája óriási hatással volt az akkor még gyermekcipőben járó protestáns zsoltár-irodalomra, de lenyűgöző bűnbánata és istenhívése ma is megkapja az olvasót. Nem részletezi bűneit és talán ez*

a kollektív bűnbánat hozta verseit közelebb a szívhez. Makkéi Sándor erre a kollektív bűntudatra építi .Ítéletét, hogy irodalmunknak csak két igaz vallásos költője van:. Balassa és Ady.

Ki ne ismerné a „Bocsásd meg Úristen", vagy „Zarándokoknak való ének" című költeményeit, melyek mind bujdosás, az üldöztetés fájdalmának gyönyörű zsoltárai. Valóban itt találjuk Balassa poézisének legszebb magaslatait.

Villon vallásos lírája más képet nyújt. E szegény csavargó, ki egész életén keresztül az élet és halál mesgyéjén járt, nem meri oly őszintén és bátran az Istenhez küldeni könyörgéseit, mint Balassa. Pár sorát leszámítva, inkább Notre-Dame-hoz, Petit Dieux-khöz, szentekhez imádkozik, sőt néha környezetének vagy az utókornak gyónja bűneit.

Ritkán imádkozik, szívesebben imádkoztát. Pl. anyjának imádságot készít: „Ballade que Villon feit á la requeste de sa méré1 pour prier Nostre- Dame", melyben anyja erős hitét bizonyítja. A refrain ámenként zárja a hitvalló sorokat: En ceste foy je veuil vivre et mourir . . .

Hattyúdalában az „Akasztottak balladájában" a fréres humains-ekhez, a felebarátokhoz könyörög, hogy imádkozzanak érte: Mais priez Dieu, que tous nous veuille absoudre.