Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-12-01 / 9-10. szám - Környei Elek: "Véres harcok verték fel hirét, de csak a béke katonája volt" (emlékezés Gyóni Gézára halálának húsz éves távlatában)

Gyóni Géza, aki Ácihim Mihály gyóni evangélikus lelkésznek volt idősebbik fia, e század első éveiben, amikor egyideig maga s lelkésznek készült, Pozsonyiban élt, ahol első verskötete is megjelent. A volt Híradó szerkesztőségében kezdte meg> vidéki újságírói pályáját és többször ült a Toldy-íKör előadóasztala mellett is ebben az időbein, verseit előadva. Költészetének háborúelőtti fejlődésére itt egyáltalában nem tértem ki: Gyóni Gézából a világháború szenvedései váltották ki tehetségének beteljesülését, azt, hogy megszólaltassa a béke költőjének tiszta, őszinte hangijait.

„Amit szerettem volna" című versében így vigasztalta meg magát szenvedéseiért:

„Lesem, leseim a csillagírást, Hol véget ér a véres tenger. Majd szán engem és nem ér ily gyászt, Ki születik: a másik ember."

Bizony, be keil vallanunk őszintén, ha szánjuk is Gyóni Gézát mind azért a rengeteg szenvedésért, amelyet a világháborúban elszenvedett: ki született — a másik embert, az új generációt, magiunkat, mindnyájunkat, az egész emberiséget most már nálánál is jobban szánjuk, a világon mindenütt felifokozott fegyverkezés őrületes konjunktúrájában.

Hiába, az emberiség saját vére árán sem tudja megváltani tandíját ahhoz, hogy többet tanuljon a szeretet tantárgyából. És lessük, lessük a csillagírást, de tudjuk: még ott sem ér véget a véres tenger, mert már az elmúlt világháború is olyan volt, hogy:

„... a megőrült csillagok mind vért röhögtek"

és az ember, mintha azóta is csak még jobban elfeledte volna, hogy

„...az arca egykor Krisztus arca volt."