Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-12-01 / 9-10. szám - Környei Elek: "Véres harcok verték fel hirét, de csak a béke katonája volt" (emlékezés Gyóni Gézára halálának húsz éves távlatában)

„Melyik isten nevében trónolsz, Mily őrület adott jogot, Hogy Isten-adta életemmel Játszik a pallósod?..."

Dacos versét azzal fejezi be: ajánlja Cézárnak, hogy küldje el pretoiriainiusát és üsse le fejét,

„De bitangul a mészárszékre, Cézár, én nem megyek!"

Ha Gyóni Gézának ezt a versét nem ismerjük, költői egyéniségét nem tudjuk felrajzolni, s nem értjük meg azt a szédületes ellentétet, amelyben egy év múlva, a (háború kitörésekor látjuk meg őt; őt, aki előbbi versében csupa egoizmussal énekelte: „Élet, élet, szent gyönyörűség', egyetlen, mely nékem ragyog!"

Egy év múlva, amikor Szarajevóban eldördült Gavrilo Princip revolvere, s a szikra nyomán a lángok kitörnek egész Európában: Gyóni mégsem kiáltja oda: „Cézár, én nem megyek!" — de néhány héttel később verset ír ezzel a címmel: „Ferenc Ferdinánd jár a hadak élén," A versben arról énekel, hogy a Szent László óta aludt legenda íme újra támadt: az artstetteni szomorú kriptának ajtaja kipattant és lovára ült a legendás herceg: „Ferenc Ferdinánd jár a hadak élén..." Amikor ezt írta, már indulóban volt a szabadkai pályaudvarról kigördülő, felvirágzott katonavonattal a galíciai mezők felé s hittel hitte, hogy „anya ne sírjon, szerető vigadjon és csókkal áldja hű vitéze kardját", hiszen a háború ránk nézve, magyarokra nézve nem végződhetik tragikusan, csak győzedelmesen, mert „szent dördüléssel, mikor dörgi az ágyú, Ferenc Ferdinánd jár a hadak élén..."

Gyóni Géza a világháborút, amelybe a magyar nemzet kényszerültén belekerült a monarchiával való közös sorsa utján, ezután szinte úgy tekintette, mintha a magyar nemzet új szabadságharca lenne. Éppen ezért csak a történeti realitások iránti érzék hiányában írhatott olyan verset, amelyben azért remélhette a háború kedvező kimenetelét a magyarságra nézve, mert Ferenc Ferdinánd jár a hadak élén. Nem tudva azt, hogy Ferenc Ferdinándnak nem volt szívügye a magyarság a régi monarchiában, sőt szinte patologikus gyűlölet élt benne a magyarok iránt és — mint ezt ma már történeti tényként tudjuk — uralkodása esetében magyarellenes törekvéseit nyíltan is ki akarta fejezni. Gyóni mindezt nem tudta, mert nem is tudhatta még akkor — ő csak azt tudta többé, mikor elindult vele a katonavonat Galícia felé, hogy a háború megnyerése most már a becsület kérdése és azt nem szabad, nem lehet elveszíteni!

így történt meg azután, hogy ő, aki még egy évvel ezelőtt dacosan kiáltotta versében, hogy a „koronádat Cézár védd meg magad!" — 1914-iben mégis jókedvűen, dalosán, sőt talán harci vággyal is indult el Szabadkáról, az Alföld szívéből a magyar néppel és lehet, sőt valószínű is, hogy ezt a hangulatát fokozta az ősi, fellángolt lelkesedés, ami a magyar népben annyi évszázad vitézi tetteinek hatása alatt 'ilyenkor talán kifejleszti a harci kalandozások vágyát. De a lelkesedés hamar lelohadt benne is, mint a többi frontra kikerült magyarban,