Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-12-01 / 9-10. szám - Fiedler józsef: Főbiróválasztás
Aztán, hogy felnézett, már ott állottak a tanácsurak is a kapu előtt, és mögöttük, tömör sorokban, a száz kiválasztott. Valahogy magasan, talán az Erzsébet-templom tornyában, kürt harsant és a fürmender elindult a darabontok szorította keskeny úton. Közvetlenül mögötte Almássy István uram haladt. Zömök testét földig fedte a fekete, bírói palást és kezében, mint valami féltett kincset, vigyázva tartotta a város kulcsait. Nyomában egy magas, cingár tanácsúr vitte a város zászlaját. Utána a többi tanácsúr jött. Sorukban Vass Mihály uramat is ott látta Mónika. Lassan léptek az ütemes dobszóra és közben a földet nézték mindannyian. A Csermely-patak hídján túl furcsa, hatlovas szekér állott. Derékalja simára faragott gerendákkal volt telerakva. Két oldalát le, egészen a kerékagyakig, fekete bakacsinposztó fedte. Kocsis nem ült bakján, csak az első pár ló gyeplőjét fogta egy-egy városi hajdú. E körül állottak meg félkörben a tanács urai és a kiválasztott százak. A város dobosai és trombitásai is odaposztolódtak köréjük. Aztán felemelte aranyvégű botját a fürmender. Intett és Almássy István *őbíró uram felült a bakacsinba takart szekérre. Félkezébe vette a gyeplőt és megrántotta. A hat fehér ló egyszerre kapta fel fejét. Lassan, lépésben indúlt meg a szekér, mintha halottat vinne. És mögötte az emberek is úgy jártak, mintha temetést kísérnének. A tanácsháztól az Erzsébet-templom körül elterülő temetőig, alig három percnyi volt az út. Most mégis legalább tíz percig tartott. Mikor a temetőkerítés kapujához ért a szekér, megfújta kürtjét a toronyban vigyázó városi darabont és megszólalt a nemrég épített harangtoronyban Szent Orbán harangja is. Mialatt öblös hangja végigzengett a városon, befordúltak mindannyian a cinterembe. A hatlovas szekér, a tanácsurak meg a kiválasztott százak a Szent Mihály arkangyalról nevezett temetőkápolna körül állottak fel. A többi népség a sírok között szorongott. Akkorára fölszakadt a köd is és, mint egy fakó, sárga tallér, úgy áilott a nap az égen. Kürtszó harsant és nyomában csend támadt. A harangok sem zengtek a tornyokban. Csak a hat fehér ló nyugtalan lába alatt zizzent apró zajjal a hóra szórt szalma. Almássy István uram leszállóit a szekérről. Kezében még mindég ott tartotta a város kulcsait. Odalépett a fürmender elé. Ideges mozdulattal rántott egyet palástján és beszélni kezdett: — Uraim és bíráim! Jó szívvel viseltem egész esztendő alatt a főbíróságot, melyet ma egy esztendeje reámbíztak kegyelmetek. Hívséggel szolgáltam kegyelmeteket, úgyannyira, hogy a városnak öröme az én örömöm volt, bánata pediglen az én bánatom. És mostan, hogy betellett az én időm, megkérdezem kegyelmedet fürmender uram, a százaknak nevében, elbocsájtják-é kegyelmetek a szolgájokat? Kérdésére megbólintotta fejét Róth Kristóf, a fürmender.
