Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-12-01 / 9-10. szám - Bólya János: Az ősz szonettjei

BOLYA LAJOS:

AZ ŐSZ SZONETTJEI.

i.

Haikan szavam! — lelkemben csendesül, megáll az ár. Hajamban megjelent az ősz. Vihar elzúg szívem felett. Harcban, csókban nem járck már elül.

Hogy keltek bennem forró, dús igék! Daloló szavam lázak ágya volt, szerelmet mondtam, dühös vagiy-vagyot. Sírásó voltam, eh, véres pribék.

Robaj voltam és messze zúgó ár, kuvik az éjben, fényben sasmadár, repültem messze, — ideértem csak,

ülök egyedül majdnem mint a vaik. Az ifjúságom messze, messze ment.

Siratlak, írlak bágyadt kis szonett.

II.

Leszállt az est az álmos kert alatt, kiált az éj, kevély és vad duhaj.

— Mint máskor most is űzött zaj, moraj, zsivaj s a béke, béke elmaradt.

Suhog az éj, a kéj, kerít sötét kovács a szél, behúzza homlokom, hull lelkem üszke és hull a korom, szomorúság virrasztja börtönét.

Maradt erőm csak összerogyni jó, de volna még egy-két meleg, szavam, kimondanám, kimondanám, hogyan?

Magános ember töretlen dió, ha nem hallgatják, nem is szó a szó, ordít a szél, magam vagyok, magam.