Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-12-01 / 9-10. szám - Gömöry János: Búcsú a Magyar Írástól

azon a színvonalon, amelyen állania kellene. Objektíve azonban el kell ismernünk, 'hogy föltétlenül elérte azt a színvonalat, amelyet íróink nyújthattak. Nagy érdeme a folyóiratnak, hogy sikerült legjobb íróinkat munkatársaivá tenni, holott kezdetben ezeket nem is tudta honorálni; hogy ismeretlen tehetségeket juttatott szóhoz és elősegítette érvényesülésüket. A Magyar írás volt az, amely ismertté tette zsenge irodalmunkat a magyarországi olvasó közönség előtt. Sőt a budapesti könyvkiadók így figyeltek föl íróinkra, a Franklin Társulat ilymódon határozta el, hogy sorozatos kiadásokat rendez a szlovenszkói írók műveiből. És ez a vállalkozása kitűnő üzletnek is bizonyult. íróink közül többen ezen az úton bebizonyíthatták műveikkel az egész magyar nyilvánosság előtt, hogy méltók az elismerésre. Szó esett arról is, hogy a folyóirat egyidőben sok magyarországi írót foglalkoztatott. A rossznyelvek ezt úgy mondották, hogy a Magyar írás a budapesti írók szlovenszkói folyóirata. Akik úgy beszéltek, nem tudták, vagy nem akarták tudni, hogy a budapesti írók bevonása összefüggött azzal a kemény küzdelemmel, amelyet a Magyar írás létéért folytatott. Amint fenntebb említettem, még nem vagyunk vagy pár év előtt pláne nem voltunk ott, hogy egy folyóirat szlovenszkói előfizetőkből fenntarthatta volna magát. Meg kellett szervezni a Magyar írás budapesti Baráti Körét, ismert írók bevonásával pedig bizalmat kellett kelteni egy kisebbségi vállalkozás iránt és magyarországi előfizetők gyűjtésével biztosítani a folyóirat fennmaradását. Ez eljárásnak végeredményben a szlovenszkói íróknak volt haszna, mert amint már említettem, a Magyar íráson keresztü érvényesülhettek az egész nagy magyar nyilvánosság előtt. Látszólag a legsúlyosabb vád a Magyar írás ellen az volt, hogy már puszta létezésével gátjául szolgált, megakasztotta a szlovenszkói irodalom egészséges és természetes kifejlődését. Erre ugyan azt mondhatnék, hogy ki tudja, mi lett volna, ha a Magyar írás nem lett volna. Tény az, hogy a Magyar írás keletkezésekor minden irodalmi vállakózás kudarcba fulladt. A Kassai Kazinczy Társaság, amely irodalmi társaságnak indúlt, női szakosztályán kívül, már két éve nem működött, a Szentiványi Kúria ebben az időtájban tartotta utolsó összejövetelét s világnézeti ellentétek miatt, amelyeket egyesek mesterségesen éleztek ki, többé össze nem ült. A Kazinczy Lap- és Könyvkiadó Szövetkezet pedig csőd előtt állott, igazgatósági tagjai sorrta^ mondtak le állásaikról. Ilyen reménytelen volt a helyzete 1932-ben, a Magyar írás keletkezése évéiben. A bénulás, hogy ne mondjam a gutaütés jelei voltak ezek, amelyből irodalmi életünk még ma sem gyógyult ki teljesen. És ha nem jön a Magyar írás, vájjon honnan, kitől várhattuk az iniciativát az irodalmi élet megteremtésére. Az ifjúsági mozgalmak is ekkor vajúdtak s keresték az egészséges kibontakozás útját azokból a romokból, amelyekbe az előbbi generációk kezdeményezései kerültek. Tudjuk jói, hogy a magyar intelligens társadalom atomizálódása, amely azóta is növekvő tendenciát árúi el, ekkor képtelenné tett minden nagyobbszabású kezdeményezést.

Szomorú volt, válságokban gazdag, ám nem dicstelen ennek a folyóiratnak az élete. Mostoha sorsában, mint valami tükörképben viszszatükröződött irodalmi életünk ziláltsága, amely ziláltságnak okát kétségkívül az egységes magya r kultúrszel lem hiányában kell keresnünk. De minden magárahagyatottsága, sőt az irodalmi kérdésekben