Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-10-01 / 8. szám - Kováts Miklós: A gárda ezredese

KOVÁTS MIKLÓS:

A GÁRDA EZREDESE

Gréte az ablak mélyedésébe húzódva, a fiatal lányok mohó lelkesedésével olvasta új könyvét: „A Gárda ezredesét". Százas tempóval morzsolta fel parányi agyába a szerelemről mesélő betűk légióit. Hullottak a könyv átolvasott lapjai, sűrű egymásutánban, mint ősszel a dércsipte falevelek.

A regény Vladimír Boris nagyherceget, a Cár első tisztjét, a testőrgárda férfiszépségszámba menő parancsnokát állította egy helyes kis szerelmi bonyodalom központjába. Míg melléje, csillogó keretül, egy kis táncosnő, Tanya filigrán figuráját állította.

A leány, olvasás közben egyszerre csak révetegen hunyta le szempilláit s a lezárt szempillák mögött megjelent a regény hőse: a szép, a fess, a gazdag és még eléggé fiatal Vladimír ezredes. Erős, dús és szőke volt a haja, sötétkék a két nagy szeme, hosszúkás a kreol arca, magas a formás termete, széles a két válla és lányosán karcsú a dereka. Igazi leányálom.

És a kis Gréte tizennyolc tavaszt látott leánylelke melegséggel, hevesen dobogó parányi szive forrósággal, izzó vére lángokkal, teste vágyakkal telítődött fel. Sokért, nagyon sokért nem adta volna, ha ábrándképe valóra válhat: ha a kis táncosnő, az érzékies Tanya szerepébe hirtelen és csak úgy készületlenül ő ugorhatott volna be és ő érette rajongott volna a daliás Vladimír herceg, a pompás orosz gárdatiszt. Lassan, óvatosan nyitotta fel szemeit s lángoló tekintettel bámult ki a hóval borított fárasztó fehérségbe. Gondozott, hosszúkás ujjaival idegesen dobolt a jégvirágos ablaküvegen.

Kint zuzmarás, kemény tél tombolta féktelen haragját.

Gréte nyitott szemekkel ábrándozott tovább. A lapszélt behajtva, bezárta könyvét s a gondolatai szárnyán a végtelen nagy Oroszbirodalomba szállt el. Felkereste pompás palotájában Vladmir nagyherceget, odakuporodott a lábai elé, szerelmesen nézett fel reá nedvesen fénylő szemeivel s lányos melegséggel szólott hozzá: „Szeretlek hercegem!" Gréte látatlanul is szerelmes lett a gárdakatonába. „Ha most, egyszerre valóban elém toppanhatna" — szállt vissza gondolata a nagy-nagy messziségből. „Ha elém állhatna és nékem vallaná be nagy-nagy szerelmét. Én is gondolkozás nélkül mondanék igen-t, mint a kis Tanya, a kicsi táncosnő, de ezerszerte boldogabb szerelmesebb tudnék lenni nálánál. Égő csókjaimba fullasztanám, vad öleléseimbe fojtanám, hogy csak bennem élhessen tovább."

Észre sem vette a szobába lépő apját.

— Szervusz, Gréti. Ügyelj mindenre, megyek.

Gréte ijedten rezzent fel a nem várt hangra és lélektelenül érdeklődött csupán, mert érezte, hogy kell, hogy legalább is illik valamit mondania:

— Már mégy, apus? Hogy elszaladt a délután.

— Igen, szívem. Már félnégy és négykor indul a vonatom.

— Jó utat, apus. Küldhetnél fel a Zsolnaytól valami olvasni valót. Utadba esik a bolt, előtte mégy el. Holtra unom magam egyedül, amig anyus vissza