Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-10-01 / 8. szám - Sebesi Ernő: Meghalt a bosszú
SEBESI ERNŐ: MEGHALT A BOSSZÚ I. Fullasztó ölelésben tartotta a kánikula ezt a kisvárost. Embert életet mozgást alig lehetett látni benne. Az egyetlen hotelbe az esti vonattal egyetlen egy utas érkezett. Ez is nő volt. Egy amerikai hölgy, névszerinti Mrs, Gordon, aki tíz nappal azelőtt szállt hajóra New-Yorkban és Berlinen át, ahol átmenetileg három napig időzött, most egyenesen ide jött ebbe a csöndes és érdektelen kisvárosiba. Férje Berlinben maradt, fontos tanácskozások, üzleti tárgyalások marasztották ott. Mr. Gordon hat év óta élt házaséletet. Egyszer egy nagy áruházban akadt dolga a Broadway-n, ott véletlenül meglátta a mostani feleségét, aki abban az árúházban szemrevaló kis modell volt. Feltűnő szépsége, álmatag kék szemének és ritkaivelésű, perzselő ajkának izgató kontrasztja rögtön és végzetesen lenyűgözte, megfogta és mgrészegítette s így nem csoda, ha még aznap este tett neki házassági ajánlatot. Ez a legkorrektebb formában történt, igaz ugyan, hogy kissé amerikai módszerrel olajozva: a telefonon keresztül jött az egész váratlan fordulat. S a kellemesen meglepett modell valósággal kéjes zavarban vonaglott a kagyló előtt, mikor belehelte a boldog és még boldogabb „yes"-t. II. Mrs. Gordon ott ült most a kisvárosi hotelnek legelegánsabb szobájában és elgondolkozott azon a féltucat esztendőn, amely alatt legalább is tizenkét évet ifiatalodott, holott erre semmi szüksége se volt. De a jólétnek valósággal kamatos-kamatja az, hogy még külön fiatalít is. ' ’ i I I Eszébe jutott, hogy ebben a szobában nem először van. Mikor itthagyta Európát és már túladott minden nélkülözhető dolgon, akkor is ebben a szobában lakott. Itt töltötte akkor az utolsó éjszakát. Csakugyan siralomháznak tetszett így most utólag is ez a szoba. Körülnézett. Ugyanaz a berendezés. A két ablak közt Petőfi még egyre szavalja a „Talpra magyar"-t az olajnyomatok obiigát pátoszával. Behunyta a szemeit. A tükörtől volt egy kis szégyenkezni valója. Akkor hat évvel ezelőtt, ebbe a 'tükörbe 'sírta bele a fájdalmát s a bizonytalan, új világban ráieselkedő kálváriáját. A könnyeire emlékezett, a vergődésére, a tehetetlenségére, ahogy itt a négy fal között a legborzasztóbb magányban harcol, küzd magában. Valakiért és hiába!!! Valakiért, aki a legméltatlanabb a könnyeire és szenvedésére. Hirtelen felpattant a díványról, mert így fekve szinte hat év előtti mozdulatlanságában támadta őt meg a múltnak, a soha el nem múló tegnapnak örökké fájó sízine, íze és illata.
