Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-10-01 / 8. szám - Marék Antal: Kazinczy a Spielbergen
zsenirozzuk mi egymást? Menjetek, ki merre tetszik, csak vacsorára a Rózsánál legyetek. Kazinczy hálás: —Kapitány úr nem bánja meg bizodalmát, — mondja s máris karonfogta Szláivyt s elindultak a várba, Erdősi kertjébe. Szlávy még sohasem volt Pozsonyban, így méltán bízta magát Kazinczyra. Persze az út itt is litterarius emberhez vezetett, egy könyvtárosihoz. Pletz bizodalmát s nemes gesztusát pillanatnyilag sem rontja le az a tény, hogy megbánta engedékenységét s félt attól, hogy foglyai kereket oldanak. Pozsonyban vásár volt ezen a napon s a foglyok zsebe tele volt pénzzel. Mi sem lett volna könnyebb, mint kereket oldani. Pletz nem ismerte eléggé foglyait, mert amikor Kazinczy megjelent szállásukon, ő már türelmetlenül pipált az ablakban s már messziről kérdezte: Hol van Szlávy? Legyen nyugodt, nyugtatja meg Pletzet Kazinczy, jön egész biztosan. Szlávy úgy éjféltájt meg is érkezett, színházban volt, aihol nyilván jobban mulatott, mint Kazinczy. Majdnem beleütközött a kapu előtt gondos őrzőjébe, aki a várakozás unalmait egy pozsonyi kis leánnyal való hosszas beszélgetéssel űzte el. Ami Pozsony és Brünn között történt, -arról nem szól a krónika. Ez már idegen világ volt Kazinczy számára, elakadt a szava s bizonyos szorongással gondolt az elkövetkezendőkre. Még egyszer felderül a kedvük, Pletz vendéglőben akar ebedélni, ami meg is történik. A maga vigasztalására megjegyzi, hogy mit Ígért Novák kapitány, mikor eljöttek? Ugyanolyan bánásmódban részesednek a Spielbergben, mint Budán, ahol éppen Novák kapitány társaságában tekinthette meg az író a budai fényes ilhminációt a főispán beiktatása alkalmából. Már Spielberg felé robog velük az üveges hintó, amikor egy közlegény megállítja őket, s arra kéri, hogy egy puderzacskót adjanak át egy bizonyos Vrchovszky nevű fogolynak, akit az előző napi tran sporttal hoztak a Spielbergbe. Kazinczy vállakozik rá, hogy átadja neki. A közlegény megismerhette, hogy Kazinczy fogoly, csodálkozva mondta: — Az úr e? Hiszen az úr soha sem látja meg. Olyan helyre dugják, hogy se a napot, se a holdat ne lássa. Az első cellában, hová Kazinczyt vezették, nem sokáig maradt, mert félórán belül, a kormányzó magas látogatása után két emeletnyi mélységbe vezették le. A porkoláb maga előtt tartotta a két gyertyát, csak arra ügyelt, hogy ő maga el ne bukjék a földalatti sikátorokban. Azzal nem törődött, hogy a rabbal, szegénnyel, mi történik. Kazinczy ott botladozott utána, néha meg kellett kapaszkodnia, hogy e’ ne essék. Olykor a falhoz nyúlik a keze s ilyenkor elrettenve kapja el onnan, mert a fal nedves és penészes s undorító az érintése. Mintha kígyót érintettem volna a fűben, — írja naplójában. A cellájába érve első dolga volt, hogy az ablakot kinyissa. Mit akar Uraságod, — kérdezte a porkoláb. — Kinyitom az ablakot, — feleli1 a világ legtermészetesebb hangján Kazinczy. — Das Fenster wird nicht aufgemacht, — mondta keményen az őr. Miért? Hier wird nichts gefragt, — hallja immár másodszor a kemény elutasító választ. Elszedték értékeit, nem adtak szalmazsákjára csak egy pokrócot, de Kazinczy segít magán. Ruháját tűri a feje alá párnának. Étkezése egy nap krumpli volt, másnap galuska s egy szelet tehénhús, harmad
