Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-10-01 / 8. szám - Marék Antal: Kazinczy a Spielbergen

MARÉK ANTAL DR.: KAZINCZY A SPIELBERGEN Nem véletlen, hogy annyi magyarral s annyi magyar vonatkozású emlékkel találkozik az ember külföldön. Csodálatosképpen vándorló hajlamú fajta vagyunk, bennünk ég a vágy idegen tájak és emberek után. Nem véletlen, hogy Münchenbe érkezésünkkor az első nagyobb kávéházban magyar operett-részletet játszott a zene s odébb a másik nagy kávéházban Balogh Jóska cigányzenekara muzsikált lobogó bő ingujjban. Aztán hogyan került az a háromszázéves magyar cimbalom a nürnbergi vár múzeumába? A berlini varieté egyik előadásán pedig miért aratta ia legnagyobb tapsot a magyar artista trió? Ugyanakkor az olilmpiász magyar győzelmeitől volt hangos a világsajtó. Lipcsében rohantunk a vonat után, miközben elfuiladva, a későn érkező utasok boldog önfeledtségében kiáltom vissza a feleségemnek: még két perc van hiátna s abban a pillanatban valaki utánunk szól magyarul: még öt perc van kérem, nem három. Ne tessék úgy sietni. Prágában, a Vacláv­­térein sok helyütt hallottunk magyar szót az ott szolgáló szlovenszkói magyar katonafiuk szájából. Brünnben a Spielberg megtekintése köz­ben egyszerre ott találtuk magunkat abban a cellában, amelyben Kazinczy négy esztendeig raboskodott. Ez a találkozás mély nyomokat hagyott vissza bennem. Csodálatos­képpen nem is gondoltam Kazinczyra, Brünn gyönyörű látképe, a kör­nyező hegyek hátáról a város uccáiba húzódó erdők fái elragadtat­tak bennünket. Csodálatos panoráma tartotta fogva a lelkünket, a pi­ros fedelű házak, a nagyvárosok mélységéből feltörő tompa fojtott nesz. A iPetrov templomát láttuk, ahogyan őrt állt a fejlődő morva vá­ros felett. Meleg nyári délután indult, lekerült rólunk a kabát s csend­ben beszélgetve ültünk a pádon. Két óra felé egyre többen és többen gyülekeztek, hogy az euró­pai hirességű börtönt megtekintsék. Főképpen csehek és németek jöt­tek. Egy házaspár közben olaszul s jó hangosan diskurált. Végre jött az idegenvezető, lépcsőkön mentünk fel, lépcsőkön le s máris ott ta­láltuk magunkat a téglaalaku várudvaron. Természetesen fényképezni szigorúan tilos, a gépeket le kellett adni a jegyárusnál. A borzalmak börtöne végre feltárta kapuit s a látogatók beáram­lottak a földalatti folyosóba. Dohos pinceszag fojtogat. A kinti meleg­hez viszonyítva hűvös van idelent, a karon csüggő kabátok újra fel­kerültek gazdáikra. A cseh vezető már magyaráz, mutatja a láncokat, amikkel a foglyok oda voltak kötözve s a szörnyű kinzószerszámokat. Az idegenvezető lelkesen magyaráz, látszik rajta, hogy mindenáron rémületet akar felkelteni a gyanútlan látogatókban, ami sikerül is neki. Mindnyájan megtelünk borzalommal. Megnyílnak előttünk a villany­lámpa sápadt fényében a hiatalaimas boltozatos cellák, amelyek mind­egyikében nevezetes ember raboskodott. Egyikben Trenk báró, Mária Terézia híres pandúr vezére ült, akinek holtteste félig ép csizmaszá­rakkal ott fekszik nyitott koporsóban a Kapucinusok kriptájában. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom