Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 7. szám - Kritika - N. I.: Kúr Géza történelmi művei

tói: A dualizmus kora és A forradalmak kora, Genthontól: Az új magyar festőművészet, Babitstól az: „Ámor Sanctus" s Horváth Dánostól: A magyar irodalmi műveltség kezdetei és a Magyar humanizmus jelent meg eddig s ezekhez társul a legutóbb megjelent Magyar versek könyve. A könyv a magyar ve« antológiája, amely a középkori „Mária siralmával" kezdve, végig visz minket a magyar vers irodalmon, hogy Gyóni Géza után „leeressze a sorompókat"/ — mert a könyv a múlté.

A könyv összeállítója Horváth Dános s ő írta a bevezetést is, amely gyönyörködtetőn visz végig a magyar vers történetén s kalauzol a rengeteg szépség között.

Horváth Dános a bevezetésben egy helyen ezt mondja: „Magyar lélek, szív és ész, magyar szó és dallam színe-lángja szól hozzánk a közlött versek és énekek jobbjaiból. Meg vannak örökítve bennök lelki vonzalmaink, gondolat- és érzésvilágunk, jellemünk, kedvünk, humorunk, változatos hangulataink, szeretett tájaink, eredeti embertípusaink, nagyjaink emléke, történetünk- köz-sorsunk, minden örömünk, bánatunk, egész nemzeti egyéniségünk és műveltségi formánk: mindaz, amiben történetileg egyek vagyunk. Elmerülve olvasásukba, elemi erővel érezzük, hogy ez a kincs a miénk, s őrzésére csak mi vagyunk hivatottak s elkötelezettek. Becsüli-e mindezt a nagyvilág, ismeri-e az idegen? — nem kérdezzük. A m i lelki otthonunk ez: benne igazán „magunk közt" vagyunk. De ha nyelvi határainkon kívüleső művelt embertársaink nem ismerik is, mi jól tudjuk, hogy ebben a mi legsajátabb otthonunkban ők is jelen vannak: jelen van az európai műveltség leglelke, jelen van az „ember".

A magyar művelődés történetében s a magyar irodalom és verselés történetében éppen az olyan szép és olyan értékes- hogy legsajátosabb magyar színei és hangjai mellett, sohasem szakad ki az európai- és az emberi közösségből s ha a nehéz magyar sorsot ösmerjük, nem hagy el sohasem az a tudat, mikor magyar szépségeken hízik a lelkünk, hogy létrehozásuk igazi heroizmus nélkül sohasem lett volna lehetséges.

A magyar múlt és a magyar szellem megösmeréséhez segít hozzá a „Magyar versek könyve".

H. I.

KÜR GÉZA TÖRTÉNELMI MÜVEI.

1.

A szlovenszkói magyarság öntudatának hiányos alakulásánál általában azt szokták egyik okul felhozni, hogy nincsen kellő érzéke a történelmi magyar múlttal kapcsolatban. Ha vizsgáljuk sajátmagunkat és ezzel együtt szellemi életünk jelenségeit, érdeklődésünket vagy irodalmi munkásságunkat, csakugyan azt kell látnunk, hogy más irodalmi műfajhoz képest a szlovenszkói történelemírás aránytalanul elmaradt állapotban van. Az okát ennek a jelenségnek, amely kétségtelenül egészségtelen, abban találom, hogy az új jelenünk számos létkérdése nem enged kellő időt arra, hogy foglalkozzunk a történelmi múlt eseményeivel, személyeivel, tömegeivel, valamint eszméivel.

De Kúr Géza, a dunamelléki Csicsó lelkésze a folyó évben megjelent két kitűnő történelmi alkotásával szellemi érdeklődésünk változását jelzi. Ezért az egyetemességünkre tartozó tény miatt foglakozzunk két történelmi művével.

11.

Az egyik, az egyetemesebb tárgyú a „Cseh-magyar református történeti kapcsolatok" (Komárom, 1937. 96. old.). A cím sejteti a tárgyat, amelyről itteni reformátusságunk első történettudósa: Balogh Elemér püspök írt remek röpiratot): Csehszlovák-magyar történelmi kapcsolatok, 1925-ben angolul és németül jelent meg, 1931-ben Czibor Dózsef magyar fordításában).

Azt mindannyian tudjuk többé-kevésbbé, hogy a cseh protestántizmust li. Dózsef türelmi rendelete után másfél-száz magyar református lelkész és tanító szervezte újra nagy áldozatok, szenvedések árán. De azt már csak a történelemmel behatóbban foglalkozók ismerik, hogy ennek az újjászervező munkának mi volt az előzménye s hogy másfél évszázadon át a cseh protestántizmust anyagi s főképpen lelki támogatással a magyar református keresztyénség tartotta életben. Otthont, kenyeret, hittani műveltséget magyar akadémiákon találtak a cseh-morva testvéregyesület lelkészei s ez a belső kapcsolat a XVII. század közepétől majdnem a XIX. század közepéig tartott. Középeurópa két kis nemzete így talált egymásra az egyoldalú segítség önzetlen gyakorlata révén. Erről szól Kúr Géza írása.