Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 7. szám - Narancsik Imre: A népi erkölcsiség

tői, amelynek tagja a kérdéses ember. A közösség meghatározza az egyéni cselekvést és döntést. A közösségi hatás az egyéni erkölcs terén egyrészt az ismereten, másrészt meg a lelkiismereten át nyilvánul meg. A hagyomány, a nevelési, oktatási hatás az ismeret külömböző kifejező módja. Az ismeret­nél erősebb a lelkiismeret, melynek hátránya csupán az, hogy nem általános, hanem egyes esetekre vonatkozik, a szóbanforgó személyre s cselekedetére. A hegeli lelkiismeret-megkülömböztetés Spranger tanulmányában beszél sze­mélyi, tárgyi s független lelkiismeretről. A három lelkiismeret között a kü­­lömbség annyi, hogy a személyi lelkiismeret az egyéni, a tárgyi a közösségi felelősséget határozza meg, a független lelkiismeret pedig vallásos, ponto­sabban a keresztyén etika eszközlője. Az abszolút lelkiismeret cselekvési rendje a ,,hegyi beszéd" erkölcséhez vezet, amelynek teljessége Spranger szerint ez a kijelentés boldogok a tisztaszívűek! A keresztyén ethika minden számbavehető erkölcs előzményét tárja fel. A tiszta akarat és a tiszta szeretet érvényesítését kívánja ez az erkölcsiség az egyéntől a küzdelem, az áldozat és a veszély esetében is. A keresztyén lélekben, így hiszi s hirdeti Spranger, van vala:mi őselőzmény, amely döntő bizonyosság az erkölcsiség gyakorlója részére, hogy a jó és a rossz mindég, mindenüt, mindenkinél „úgy válik el egymástól, mint a tűz és a víz." A független lelkiismeret sugalta állandó és mindég érvényes szabály, mint egyetemes követelmény, amely az igazi erkölcsiség alapja lehet, így hangzik: cselekedjél tiszta akaratból. Az akarat tisztasága egyező a tisztaszívűséggel. S ennek a tiszta akaratnak, vagy más irányban tisztaszívű­­ségnek kell jelentkeznie az egyéni s közösségi erkölcsiségben, tehát a népi erkölcsiségben. Ránkváró, a népi erkölcsiség terén kötelező kívánalom ezek­ben foglalható egybe. 3. Spranger tanulmányában számunkra három különös fontos megjegyezni valót találtam, amelyekről külön kell írnom. Az első ezt mondja: „a teljes erkölcsiséghez hozzátartozik az, hogy az egyes ember a maga népének értékszínvonaláért felelősnek tudja magát és hogy a maga személyes létét csak ebből az átfogóbb megkötöttségből ala­kítsa." Ebben azt mondja Spranger, hogy az egyénies, többé-kevésbbé kö­zösségellenes lét nem lehet erkölcsös. Közvetlen ránkvonatkozással: a ma­gyarság értékszínvonaláért minden magyar felelős és minden magyarnak, amennyiben erkölcsiséget képvisel, cselekednie kell. De nem valamit, nem néha, nem félöntudattal, hanem teljes felelősséggel! A második: „nincs magasabb feladat e földön, mint az egyetemesnek eme szelleméből a saját népünk ethoszának óvása s ápolása. Nemcsak a hivatalosak őrzik ezt az örökséget, hanem a nép minden tagja érezze, hogy részes nemzete nevelésében. Mert a magunk nemzete az a talaj, ahol az erkölcsiségnek helyt kell állnia, mielőtt a népek erkölcsi versenyébe lép." Az egyén elsőrendű feladata a népi ethosz védelme s újjáalakító erejének megtartásáért való munka. A magyar népi ethosz védelme nem várható más­tól, mint attól a magyartól és magyarságtól, amely tudatosan, tiszta akaratból, egyértelműen a vezető réteg ugyanúgy, mint a vezetett képviseli, gyakorolja ezt az erkölcsiséget. A világtörténelem, amely népi ethosz sokféleségét mu­tatja, egyúttal azt igazolja, hogy csak azok a népek maradtak, sőt marád­­hatnak meg, amelyek a népi erkölcs tisztelői s gyakorlói. A harmadik sprangeri tanulság a mai magyarság számára a nemzeti sze­rep és jelentőség eszméltetésében van. Napjainkban ugyanis több oldalról hangzik fel a magyar múlttal és jelennel kapcsolatban a magyarság kiseb­bítése. Jól esik hallani s olvasni akkor az európai távlaton túl ismert és be­csült tudós szavait, amikor előadása zárórészében így nyilatkozik: „Egy (t. i. nemzet) sem állt oly sokáig, oly hősiesen, de oly fájdalomteljesen is őrt fenyegető hatalmakkal szemben, mint az ősi, büszke magyar nemzet. Amikor mint népemnek szerény képviselője abban a kitüntetésben részesültem, hogy e helyen oly kérdésekről szólhattam, amelyek bizonnyal a végső és legko­molyabb kérdései az életnek általában, tettem azt a legmélyebb bámulattal a magyar nép nagy múltja és megbecsülő szeretettel szellemének sajátos­sága iránt. Jelenét úgy látom, választott férfiak intézik, igazi népnevelők, akik az értékes örökséget óvják és gyarapítják."

Next

/
Oldalképek
Tartalom