Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-09-01 / 7. szám - Kenedy Erzsébet: A találka

jobban, mint azok, kik mindenből kiveszik részüket? Hogy nem szerelmes belém? Nem kell ehez szerelem, csak ellenszenv ne legyen, mert az már baj lenne Terka!" Meleg tekintettel a leány arcába nézett és gyengéden megsimogatta karját, ott, hol a rövid ujj szabadon hagyta.

„De mi lenne aztán?" kérdezte a leány kissé ingadozva a sok igazság hallatára, „aztán, ha már elég volt belőlem, aztán ugy-e otthagy és megy egy másik után? De mi lenne velem?"

Dr. Király harsányan felkacagott. ,-Kis csacsi! Mi lenne? Semmi! Szép volt, elég volt, vége, pont! Nem történt semmi, csak megismerte az életet, nem hazudott szerelmet, magának sem hazudtak, becsületes dolog volt, élete egy kedves epizódja, mely elmúlt és kész... vége... pont." Ismételte, mert pagyon hatásosnak találta e szavakat.

Terka haragudni akart, de nem tudott. Belsejében igazat kellett neki adnia. Rágondolt Jolánra, beteg sógorára, a szalonra, a ruhapróbákra, a szeszélyes kuncsaftokra, élete egész kilátástalanságára és sok eseménytelen, örömtelen évére.

Szótlanul szürcsölgette teáját, hozzá aprókat harapdált a süteményből. Valami kellemes érzés fogta el és karját dr. Király simogató kezében felejtette ...

Mikor nyolc óra után hazafelé szaladt a sötét uccákon, siettében nem kerülte ki a pocsolyákat a kövek között és a híg sár felfröccsent kabátjára, cipőjére. A sietéstől kipirultan, de mogorva arccal lépett be a szobába, hol Jolán a fehérneműt varrta a finom üzletek számára. Lőrincz a karosszékbő! rámordult: „Ily későn kell hazajönnöd? Már régen elütötte a nyolcat, hol mászkálsz ebben a csatákban? Okosabban tennéd, ha kissé segítenél Jolánnak!"

Terka nem felelt. Feje zúgott, gyomra émelygett. Bement a konyhába, a kredencből tányérokat, poharakat vett ki, megterített és a gázresóról bevitte a vacsorát. „Ma nem tudok vacsorázni, nagy rumli volt a szalonban, fáradt vagyok, mindjárt lefekszem." Aztán bement szobájába, mely szűk volt és fütetlen. Megvetette ágyát, friss volt a huzatja, reggel, mielőtt bement a műhelybe, maga húzta át tisztára. Levetette ruháit, gondosan egy székre akasztotta, vizet öntött a mosdóba és jéghideg vízzel ledörzsölte egész testét, száját kiöblítette, csinos világoskék batisthálóinget vett magára, mit Jolántól karácsonyra kapott és sietve lefeküdt.

Bár még émelygett a gyomra, még kissé didergett a hideg víztől, de a tiszta, fehér vászon jólesően vette körül és kéjes érzéssel, karjait szélesen szétvetve, hátrahanyatlott fejjel elterült a dunyha alatt.

Oly jó volt igy a tiszta párnák között egyedül.

Eloltotta a villanyt és behunyt szemekkel sokáig feküdt mozdulatlanéi. Mi történt ma vele?... Csak nem gondolkodni!

Nagyot nyújtózkodott és keze az ágy melletti kis asztalra hullott, alatta megzizzent a cédula a másnapi teendők jegyzékével. Sok dolga lesz holnap. Korábban kell felkelnie, Bereczné ruháját átvasaini, mielőtt munkához lát, Székelyné számára a piros bársonyt kékre átcserélni, a Korányi esküvő virágdíszeit megrendelni. „Sok dolgom lesz holnap," gondolta és elaludt.

Reggel korán ébredt, gondosan kikefélte a sáros ruhákat, úgy, hogy alig maradt rajtuk valami. Csak ha egész közelről figyelte valaki, láthatott halvány homályos foltokat- melyek aztán örökre ottmaradtak.

De ezt csak ő tudta, mások nem vették észre soha.