Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-09-01 / 7. szám - Telek A. Sándor: Bokréta a romokon
isi a csókos szájú niap alatt repülnék, mint a madaraik: keringenék, mint sasmadár, mely királyi1 magasba száll, lebegnék, mint a vércse fenn, hol ember nem járt mégi sohsem, s lecsapnék, mint a héja csap, ha meglátnám a szájadat... Dó lenne, jó: kéik ég allatt szívni a piros ajkadat is ölelni fehér váll adat, — a karosszék ne fogna csak, az álom szép tündére megi ne simogatná szememet s a fülembe ne súgna még, hogy csak hiába ugranék. TtLEK A. SÁNDOR: BOKRÉTA A ROMOKON A hanyatló nap ködön át bámul Vissza a feilhőlkoszorús bércre S a bércen csendes magába dűlve Áll a büszke írom, a sasok fészke. iNapóim hanyatlik. Az alkonyaiban Magamat látom, mint egykor néha Merész álmokkal a szirten álltam ... — Mint a bércen a vár omladéka Mohosán állok magamba dűlve Fel tornyosod ott éveim ormán... Körül bodza és csipke bozótok: Csalódás, bánat összevegyülve ... A hóm!okomon borong mogorván A felhő árnya: életem gondja. Mindennap egy kő: egy darab remény MáU'liik le rólam s a szél behordja Vigaszt a lan sors szürke porával... Zászló és címer eltűnt nyomtalan: Hír és dicsőség a múlt vermében És fel sem támad imár — soha talán. Az országúton ballagó vándor Keresztet vet, hia a hegyre réved'. Mondják klisédet bolyong' a romon És holdtöltekor siralmas ének
