Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-09-01 / 7. szám - Kossányi József: Mocsárvilág
mostan és alatta a völgyben Erdély terült el. Hirtelen emlékezett, hogy ömlött szeméből a könny, mikor jelmondatát a mellette álló tölgyfába véste. „Sic fata voluinlt!" Akkor a koronát akarta kikényszeríteni magának a sors akaratával. Mostan pedig már csak a gyermeke boldogságál. „Milyen csodát tett émvéllem ma éjiszaka Sára asszony!" Elmosolyodott. — Sic fata volunt! Már hangosan ejtette ki a régi szavakat. Aztán mégegyszer odafordul! t a városbíróihoz. — Mondjad meg asszonyodnak, hogy nem keressük többet az aranylepkét a mi életünkben, hanem elkergetjük akkor is, ha felénk vagy a mi gyermekünk felé szál Idős . .. Arca tüzelt a napfényben és két szeme sarkában, esztendők óta először, égett két apró, fényes örömkönny. KOSSÁNYI JÓZSEF: MOCSÁRVILÁG Sötét erre a táj és nyomasztó a lég; százados rútságok fojtanak halálra eszmét, virágot, szép emberi látomást. Kis torz emberkék tartanak víg; áldomást elhulló parasztok, átkos költők sírján és nincs hely talpalatnyi, hol lélek írján gyógyulna isolk sebed. S mert keresed a Jót, hát kárhozott vagy s mert törsz iki e bús körből, miit századok sámcoltak köréd: lázadó! Szép vagy mint a virág, igiaz, jó, áradó; bányák, mezők, harcterek isszák a véred, eszik sovány tested, oltják szived lángját, de ha iszörnyű munkád igaz bérét kéred, nagyfejű gazdagok tiszta emberséged megpölkdöisiik s még a lélek papja közül is sok elássa az Igét. Virágos ág, ha nő különb leíkeden — igétien tájon szép jeladás — tíz körmöd akár sírt vájjon, mert apáid földje elűz és megtagad: nem értesz talpat nyalni s jel vagy egymagad... Bús ég alatt mersz gondolni hősi tettre: elég ok, hogy mérgezett nyilaik halálba üssenek. Tisztának hiába találna maga az Isten; e lápos hely a disznók, kukoricák vadászok tanyája. Hintók,
