Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1937-06-01 / 6. szám - Manga János: A tűz szerpe mitológiáinkban

A tűz tiszteletének emlékével a finn-ugor népek mitológiájában is találkozunk. Az ősi családtól évezredekkel ezelőtt elszakadt magyar nép lelkivilága a mai napig is teljesen megőrizte a tűzimádás, illetve a tűztisztelet emlékeit. Számtalan népszokás, monda és egyéb mitológiai elem tanúskodik erről, amelyek még a félreesőbb szlovenszkói magyar falvakban ma is virágzanak. Vegyük sorjába őket.

A magyar nép mitológiájában fentmaradt és a tűz szerepére vonatkozó emlékeket három csoportra oszthatjuk:

1. tűzáldozatok,

2. tűzszertartások,

3. tüzes

rémek.

A íűzáldozat lényege az, hogy az áldozati állatok némely részeit, vagypedig a termés, illetve a táplálékokat szolgáló javak legelejét az isteni lények, vagy a tűz, illetve a Napisten tiszteletére áldozatul a tűzbe vetik, őseink tűzáldozatokat mutattak be a lelki megtisztulás jelképéül (lustratio), a gonosz szellemek elleni védekezésül és a betegségek, szerencsétlenségek elhárítására irányuló ténykedések alkalmából.

A megtisztulásra vonatkozó tűzáldozat nyomaival már a gyermek születésénél találkozunk. A csallóközi néphit szerint az újszülött mellett, amíg meg nem keresztelik, gyertyát kell égetni, mert különben a boszorkányok felváltják.

Molnár Alajos 55 éves gútori lakos errevonatkozólag a következőket mondta: Egyszer egy asszonynak született kis babája. Az asszony nagyon mély alvó volt. Akkor is nagyon elaludt és a gyermek még nem volt megkeresztelve és olvasó sem volt a kezén, hát így kicserélték a boszorkányok. A gyermek nőtt, nődögéit, már két éves volt, de még nem tudott jármi és beszélni. Egyszer odament egy babonás vén asszony és azt mondta, hogy hát ez a gyerek még menni se, beszélni se tud, hát ez bizony vátott gyerek. Adjon ide asszonyom szűk szájú poharat és egy nagy fakanalat, mindjárt megtudom, hogy váltott-e vagy se. Töltsön ebbe a szűk pohárba tejet és adja elébe. A gyerek kezdte nyomkodni a pohárba a kanalat, de az nem ment bele. Ekkor megszólalt: „Kicsiny pohár, nagy kanál". Erre azt mondia a vén anyó, hogy fűtse be a nagy kemencét s tegyen úgy, mintha be akarná dobni a gyereket. Az asszony úgy is tett, erre nagy szél kerekedett és az ő saját gyerekét bedobták a konyhába és a váltott gyereket pedig ellopták. így tudta meg az asszony, hogy ki volt cserélve a gyermek. Azután már a falubeliek gyertyát gyújtottak és rózsafüzért tettek az újszülött pólyavánkosára."

Az ipolymenti palócoknál az újszülött levágott köldökét a következő holdtöltét követő pénteken, nyírfából rakott tűzön égetik el. Ugyancsak a nyirfatűz maradékából készítik a szenesvizet, melyben az újszülöttet megfürösztik. Ha a gyermeket megígézik, akkor annak ruhájából, vagy hajából, akitől az igézés származik, szerezni kell, majd a hajat, vagy ruhadarabot a tűzre kell dobni és a füstjével a gyermeket megfüstölni. A kis gyermek első alkalommal lenyírott haját is el kell égetni, hogy dús haja nőljön.

Mátyusföldön és az Ipoly-mentén, a lakodalmi szertartások keretében is él még az emléke a régi tűzáldozatoknak. Amikor a lakodalmas menet a menyasszonnyal a vőlegényházhoz megy, a menyasszonyt először a konyhába vezetik, ahol valamit az égő tűzhelyre vet és a felszálló füst után a kéménybe tekint. Hajnalban, amikor a menyasszony fejét bekötötték, volt szokásban a hajnaltűz gyújtása. Ilyenkor az egész vendégsereg az újdonsült menyecskével és férjjel együtt kivonult az udvarra, vagy az utcára, ahol a násznagyok meggyujtották a hajnaltüzet, melyet zeneszó mellett körültáncoltak.