Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Illuzió
kalapja ázottan lóg a szemébe s az összekunkorodott szallagjáról szürkén csöpög a víz... Csak mosolyog, nevetgél, nyálazza kiszáradt ajkát, nem lát mást, mint Műnk úr fekete sevrócipöjét, befröcskölt nadrágszárát, és mégis csiklandós melegség hancuroz az egész testében. — De nem tartom fel? Hisz magának randevúja van! — mondja Műnk úr és beletrombitál a zsebkendőjébe. — Óh... csak hadd várjon! — Irma hangja fölényesen csattog. — Nem árt iha egy férfit megváratnak. — Persze, — mosolyog Műnk úr és ügyet sem vetve többé Irmára, teljesen lefoglalja az esernyőt. — Itthon vagyok, — mondja végül Irma és boldogan szipákol. Sajnálja, hogy már vége az útnak, hogy nem dörzsőlödik hozzá Műnk úr kiabátújja, dohát csak nem fogja tovább kisérni? Ámbár... nem, azt mégse teheti. Minek kapassa el? — Kezitcsokolom. Az ernyőt magammal viszem, ha megengedi. Majd holnap hazaküldetem a szolgával. Irma sokáig áll a kapuban. Nézi a távozó férfit, és sírni, gügyögni szeretne a boldogságtól... Csak rajtam múlott, rajtam! Szája kinyílik, úgy érzi kiáltani fog, de hangja tüsszögésbe fullad. III. — Mért nem jött fel értem tegnap este? — kérdi Kató és odahintázik Műnk úr'íróasztalához. — Ne haragudjon drágám, nem mehettem. Irma zsebkendőjébe köhögi hogy fel ne sikítson az újjongástól. — Hogy érkezett tegnap haza? — kérdi bizalmasan suttogva, hogy az az agyonsütött szőke taknyos lássa, nekik igenis közük van egymáshoz! — Köszönöm jól, — mondja Műnk úr szórakozottan és máris a postájába merül, Kató felhúzott vállal kuncog. — Mi az, maguk együtt szórakoztak? — Ha nincs ellene kifogása, — mondja hanyagul Irma, és cinkos mosollyal keresi Műnk úr 'tekintetét. — Mi bujt beléd?—kérdi otthon az anyja,< mert ok nélkül felnevet és ma is tüzet rakat a fürdőszobában, erőnek erejével fürdeni akar... Elment az eszed?! Irma csak int. Derékon kapja az anyját és forog vele mint egy bolond. Te... eressz el, eressz el! Alig, állok a lábamon és még te is nyúzol. Minek örülsz úgy? Tán kiadtad a szobát? Persze a szobát. .. Nem, a szoba még mindig ott tátong üresen, vádlón, de Irma most semmit se bán!... — Csak keringsz itt mint egy kergekóros. Már éppen olyan vagy, mint, Isten bocsássa meg,..., mint Huszárné. Irma tágra nyitja a, szemét. Más is észreveszi rajta, hogy valami történt, valami forró, lázas folyamat indult el benne, hogy a vénlányság hervadtra zsugorodott levelei kihulltak a leikéből, s most itt áll pattanásig, tele életkedvvel! — De mamuskám, mit tetszik akarni attól az asszonykától?
