Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Romhányi Árpád (Komárom): Természettudományi nevelésünk és műveltségünk
más volt képzeletstrukturájuk. Herwarth Walden becsmérőleg nyilatkozik GeorgKaiserről és Rabindranatih Tagoréről, de érezzük, hogy ebben sok az elfogultság. Az ilyen kijegöcödött egyéniségek legyenek meggyőzők munkáikban, térítsenek, hódítsanak mint vallásalapítók, használják fel a rendelkezésükre álló fegyvereket, tollat, ecsetet, vésőt, toborozzanak hívőket, manifesztáljanak, amennyit jónak látnak, de hagyják békében azt, aki más úton akar üdvözölni, — ne írjanak kritikát róluk. Téhát sem a kritikaszter, sem az aktív művész, hanem csak a művészetileg 'képzett, kifinomult műízléssel rendelkező 'szakkritikus mondjon a nyilvánosság előtt véleményt. Csak ő írjon kritikát, mert az osztályozás e műfajálhoz nagyon-nagyon sok szerzett és ösztönös értelem, önuralom és lelkiismeretesség, szív és lélek kell. Ö ismeri a művész sokrétű lelkét, ismeri a művészi megnyilatkozás összes lehetőségeit a múltban és jelenben. Művész legyen ő is, iaki inspirált és a művésziéleik összes gyönyöreit át tudja érezni ugyan, de az alkotást magát az aktív művészekre bízza. Elméleti művész legyen, aki hozzáértő szemmel, tudással és megértő szívvel áll meg a műalkotás előtt. Öt szívesen hallgatja a kezdő, haladó és beérkezett egyaránt, mert felelősségének teljes tudatában átérzi azt is, hogy fekete bár az ördög, de a nyomdafesték mindig egy árnyalattal feketébb. ROMHÁNYI ÁRPÁD (Komárom): TERMÉSZETTUDOMÁNYI NEVELÉSÜNK ÉS MŰVELTSÉGÜNK Az ember kapcsolata a természettel a legősibb, legközvetlenebb és legbensőségesebb. Az öröm, a hála és a félelem érzéseiben nyilvánulnak megt e kapcsolatok leginkább. Ki ne csodálta volna már lelkesült örömmel a tenger vagy a magashegység képében <a> természet szépségeit, ki ne gondolt már hálával a pompás gyümölcseivel minket megajándékozó természet bőkezűségére és ki nem bujt mégi reszkető félelemmel a természetnek 'vihar vagy áradat alakjában megnyilvánuló (rejtélyes erői elől. Ezeken az érzéseken alapuló érdeklődésünk a természet iránt olyan régi, mint maga az ember. Az érdeklődést nyomon követi a megismerés után való vágyakozás, eleinte csak véletlen, később céltudatos megfigyelések kíséretében, hogy így ismerjük ímegi ennek az életünket szabályozó hatalomnak a jelenségeit. Hosszú évezredeken át azonban szinte céltalan ésmeddő erőlködésnek tűnik mindez fel, még akkor is, amikor a kutató emberi elme a görög bölcselők fölényes okosságával próbálja megvilágítani a titkokat. Az első nagy forradalmi előhaladást a természetkutatás terén akkor tettük, amikor az ember a természet jelenségeinek megfigyelésére se
