Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-06-01 / 6. szám - Borsody István: Az uj Itália
bemegy az ember a kávéháziba, föllapozza az llluisitrazione Italiiianét és megszámolja, hányízben, hányféle nagyságban szerepel a képek közt Mussolini parancsoló, markáns, titáni alakja és arca. — Ha a demokrácia alatt páriáméintiárizmusit értünk, — Olaszországban nincsen demokrácia. Mert a fasiszta kormányzás nem függi semmiféle parlamenttől, erőszakkal elnyomta a jelentkező kisebbséget, vagy ellenzéket. — Ebből Mussolini maga sem cs í n áll t soha titkot. Ne gondoljuk egy pillanatra se, hogy a fasiszta Itália talán elrejti azokat a vádakat, melyekkel ellenségei illetik. Ó nem, éppen ezt kell elsőnek értenünk, ha az olasz demokrácia közelébe kívánunk férkőzni. A fasizmus kétségbe vonja azt, hogy a demokrácia (ahogy általában értelmezik) minden esetben a demokrácia céljait: a nép javát, szabadságát szolgálja. Ezt a kétkedést nem is Mussolini találta föl. Ezzel a Ikérdélssel világszerte foglalkoztak és foglalkoznak. De Mussolini volt az első, aki — hogy úgy mondjuk — keresztül vitte a demokrácia „reformját". Mussolini egyik alapvető gondolata, hogy az emberek immár belefáradtak a politikai szabadságba (ami az elmúlt század nagy eseménye volt), a parlamentáris rendszer pedigi (melynek a XIX. században meg volt a maga haszna), ma már nem képes arra, hogy megfeleljen a szükségleteknek. Szigorúan meg kell alapozni a rend, fegyelem, tekintély elveit, mert ezek nélkül az emberi társadalmak a káosz, és sziertezüllés felé haladnak. Mussolini egyik beszédében a következőket fejtető ki: a fasizmus az állam parlamenti és választási elifajzásai ellen küzd; erős államhatalom szükségét hangoztatja, de sohasem gondolt arra, hogy a demokrata-liberális állam romjain rendőrállamot építsen meg. Ellenkezőleg: a fasizmus tekintélyen alapuló kormányzást akar megvalósítani, melynek alapjai a tömegekben vannak s amely közel áll a tömegekhez. Mi a demokrácia? Klasszikus fogalmazás szerint: a nép uralma a népért. így fejezi ezt ki a csehszlovák köztársaság alkotmány leve le is. A fasizmus se különbözik céljaiban a klasszikus demokrácia elveitől. De mindenesetre különbözik eszközeiben. Hiszen elnyomta a szabad véleménynyilvánítás jogát, a sajtót, és a parlamentet — csupa pár excellence demokratikus elemet. Most arról van szó: lehet-e demokráciáról beszélni ott, ahol annak jnegszokott kritériumai hiányoznak? Mussolini szerint igen. Mert a demokrácia nem teória, hanem gyakorlat. Nem a teoretikusok döntik el, hogy mi a demokrácia, hanem maga a nép, a nemzet, mely érzi, hogy minő demokrácia felel meg neki a legjobban. Mussolini szerint a demokrácia nem abszolútum, nem dogma, nem forma, nem uniformis, amibe egyformán bele lehet bujtatni az amerikai yankeet, a délafrikai négert és az európai olaszt. A demokráciának relatív értelme van. Demokrácia csak abban az államban lehet jelen, ahol a hatalom a nép megelégedését, helyeslését váltja ki és javát szolgálja. Ezt nem lelhet egyforma utakon elérni. Ahány nép, annyiféle a temperamentum és a szükség, ahány nép, annyiféleképpen alakulnak a körülményeik és feladatok, melyekhez alkalmazkodnia kell annak, aki a nép nevében és a nép javára akar kormányozni. A fasizmus — Mussolini szerint — ezekkel a gondolatokkal a demokrácia fejlődésének új fejezetét nyitotta meg. A „dogmatikus" demokrácia helyét elfoglalhatja most már a „praktikus" demokrácia.
